Szlovákia újabb téren érte utol szomszédait – hosszas tárgyalások után a héten végre sikerült lezárni az európai uniós csatlakozásunk szempontjából fontos régiópolitikai fejezetet.
Merész eurovíziók
mérhetjük majd le. Optimizmusunkat Barnier sem erősítette, hiszen a fejezetek gyors lezárása még nem garantálja azt, hogy valóban EU-tagokká is válunk. Barnier szerint végül úgyis mi, választók döntjük el, hogy Szlovákia merre is tart majd az elkövetkező években.
Ha mégis minden az eurooptimisták tervei szerint alakulna, akkor a csatlakozásunk utáni első három évben mintegy 1,75 milliárd eurónyi támogatáshoz juthatnánk az elmaradott régiók felzárkóztatására. A strukturális alapokból ugyanis minden olyan régiót támogatnak, amelynek az egy főre jutó GDP-je, vagyis bruttó hazai összterméke nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. Pozsony kivételével valamennyi régió beleesik ebbe a kategóriába, a főváros ugyanakkor a strukturális alapok másod- és harmadlagos célkitűzéseinek megfelelően főként iparfejlesztésére és a szociális célokra kaphat majd pénzt.
Kaphat, de nem feltétlenül. A támogatások ugyanis társfinanszírozás alapján működnek, vagyis a támogatás mellé általában a kívánt összeg mintegy 15-30 százalékának megfelelő hazai forrást is biztosítani kell. Az elmaradott régióknak azonban gyakran ezt az összeget is nehéz előteremteniük, így az állam segítsége nélkül csak nehezen lesznek képesek dotációkhoz jutni. Még ennél is fontosabb azonban a pályázatok kidolgozása, hiszen pontosan kidolgozott pályázat nélkül egy fillérhez sem jutunk. Szlovákiában az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk, hogy a dotációk odaítélése gyakran inkább a lefizethető hivatalnokoktól függött, mintsem a jól kidolgozott pályázatoktól. ĺgy aztán nem csoda, ha az uniós támogatásokra benyújtott projektumok nagy részében még ma is súlyos hiányosságok fedezhetők fel, amin egyelőre még az sem segített, hogy az állam már tanfolyamokon próbálja megtanítani az arra hivatottakkal, hogyan is kell egy Európai Unió számára elfogadható pályázatnak kinéznie.
A tét pedig igazán nem kicsi, hiszen milliárdokról van szó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.