Mellébeszélés – felsőfokon

Engem, a kassai Thália színészét alul lehet fizetni, anyagilag és morálisan lehetetlen helyzetbe lehet hozni, lehet sajnálni és siratni, de – nem tudok jobb kifejezést – hülyének ne nézzen senki.

Előrebocsátom, nem Kolár Péter igazgatót védem, megvédi ő magát minden fórum előtt. Még azt sem zárom ki az Önök kedvéért (bár maga a felvetés is banális), hogy rosszul gazdálkodik a nagy kegyesen átutalt könyöradományokkal. A költségvetésünk nevetséges. Budapesti barátaim nem hiszik el, hogy ennyi pénzből ki tudunk hozni egy viszonylag tisztességes évadot. Hát nem is lehet, tisztelt politikus urak. Önmagában már ez a tény vérlázító, de menjünk csak tovább.

Szigorú és következetes tényszerűséggel!

Feleségem középiskolai tanár, magyar gyerekeket oktat, egyebek között magyar irodalmat és etikát tanít, havi nettó 9500 koronáért. Én 500 koronával többet keresek, két gyermeket kéne eltartanunk.

Számoljunk csak. Kettőnk havi összbevétele 19 500 korona. Kiadásunk (ha leszámítom a cigarettát, kozmetikust és fodrászt) 26 000 korona. Ruhatárunkról inkább nem ejtenék szót. A spórolás pedig csak szép álom marad. Nyomorgunk. Tisztelt uraim, az adósok börtöne fenyeget. Ez nem vicc, és nem olcsó hatásvadászat. Ezek a rideg tények. Nagyon ostobák vagyunk viszont, hogy dolgozni, játszani akarunk, kreatív művészi tevékenységet akarunk folytatni – mindenáron.

Az igazgatómnak esetleg azt vethetem a szemére, hogy az egy évben lejátszott előadásaink száma statisztikailag igen előkelő helyen áll. Szó szerint belebetegszünk a munkába, mert szeretünk dolgozni, és mert erkölcsi kötelességünk kielégíteni a nézőt. A honorárium ugyanis tőle érkezik, taps és mosoly formájában. De ebből még nem tudunk díszletet és kosztümöt gyártani, s a fiamnak sem vehetek új cipőt (a régi már nyomja a nagylábujját).

Egyszóval: hirdetjük az igét Királyhelmectől Pozsonyig, Záhonytól Sopronig. Fűtetlen autóbuszon több ezer kilométer zötykölődés közepette.

Tisztelt Csáky Pál miniszterelnök-helyettes úr!

Elkölteni csak pénzt lehet. Ami nincs, azzal nem lehet rosszul gazdálkodni.

Mit tud Ön a színházunk működéséről? Mit tud lelki rezdüléseinkről? Mit tud a kétségbeesés szélén vergődő, munkájukat kitűnően végző kollégáim szó szerinti éhezéséről? Mit tud arról, hogy ha Pozsonyba hívnak szerepválogatásra reklámügyben (mert film, ugye, nem készül szegény hazánkban), nem tudunk elmenni, mert nincs pénzünk vonatra, benzinre?!

A színházi próbák és előadások sűrűsége miatt nem tudunk eleget tenni meghívásoknak, ahol magánműsorainkkal középiskolákban és kis falvakban okoznánk örömöt, szereznénk nagyobb megbecsülést, s – nem mellesleg – kiegészíthetnénk éhbérünket. Milyen mértékben fogja fel Kolár Péter több ezer kilométerét (sofőr nélkül), hogy belföldről és külföldről egyaránt pénzeket, a létfenntartásunkhoz szükséges morzsákat összegyűjtögesse. Ja, hogy közben esetleg akaratlanul kormányunk rossz hírét kelti? Hát, ez benne van a pakliban.

Egyébként arra nem gondolt, tisztelt Csáky úr, hogy az esetleges hibákért (mert az ember hibákat vét – ilyen a természete) az évek óta átláthatatlan pénzügyi helyzet a felelős? Hogy heti rendszerességgel, sőt kitűnő improvizatív készséggel akár naponta többször új döntést kell hozni 150 korona átcsoportosításáról? Talán ha eltöltene 2-3 hónapot ebben a szegény, ámde családias „légkörben”, döbbenne rá a „bizarr” és „groteszk” fogalmak valódi jelentésére.

Addig megkérem: ne védekezzék támadással, mert halvány fogalma, fogalmuk sincs a valóságról. A közönségünket pedig kérném nem félrevezetni, és adóját nemcsak EU-ünnepségre, hanem esetleg adósságunk kifizetésére is fordítani, esetleg tehetős vállalkozó barátaikat, ismerőseiket a Thália és a komáromi Jókai Színház számlaszámát megadva buzdítani, hogy évente 1000 koronával járuljanak hozzá az alkotóművészhez méltó életmód megteremtéséhez.

Nem tudom. Nem tudom, hol keressem a nagyvonalúságot, empátiát, humanizmust.

Elutasítást, igazgatószidást, közönyt érzek és tapasztalok. Ön, hála Istennek, még csak-csak ellátogat előadásainkra, de politikustársai (ismételten tisztelet a kivételnek) még szunyókálni sem járnak el pozsonyi vendégjátékainkra. Nagyon kérem, ne háborogjon, Csáky úr. Javasolnám inkább az őszinte, emberi szót: Jaj, nyűg ez a Thália, Kolár Péter minden lében kanál, felforgató elem. Fárasztó és idegesítő a magatartása, ténykedése, követelései. Ezek a tudatlan színészek meg kiállnak mellette. Kár. Legalább ennyit.

Keleti végvár, Thália papjai, a magyar szó hírvivői, a kultúra alázatos szolgái... Röhögnöm és sírnom kell egyszerre, de nem teszem. Mást teszek. Ha megjön az eszem, elhagyom szülővárosom, és áttelepülök Magyarországra. Családom eltartása fontosabb számomra a kisebbségi sors mártírszerepében való tetszelgésnél.

ĺgéreteikkel torkig vagyok, érzéketlenségük, rövidlátásuk mától fogva hidegen hagy. Nem fogok Önökre szavazni csak azért, mert magyar vagyok.

Végezetül: Önök elfogadtak egy úgynevezett munkatörvénykönyvet és közalkalmazotti törvényt, amellyel, mindezek tetejébe, napi szinten lehetetlenül el a színház működése. A hatalmat átvette az ostoba bürokrácia, hogy csírájában fojtsa meg tisztességes szándékainkat. Jaroslav Hašek csak ámulna és bámulna. Valószínűleg újraírná a Švejket ennyi marhaság láttán. Magyarán: Minden (ismétlem, minden) működésünk ellen szól. Állandó stressz, megalkuvás, tehetetlenség. A művészi szabadság megfojtása.

Munkájukhoz mindezek ellenére kívánok jó egészséget, kitartást, remek diplomáciai érzéket. Remélem, az enyémhez hasonló gondokkal nem szembesülnek nap mint nap, és kívánom, menjenek el helyettem is nyaralni valamilyen szép, kellemes távoli helyre, ahol kipihenhetik a politikai csatározások fáradalmait.

A szerző a Thália Színház művésze