Melegjogok mint lakmuszpapír

<p>Az Alkotmánybíróság a februári &bdquo;családvédelmi&rdquo; népszavazás egyetlen kérdését kaszálta el, ez a regisztrált partnerkapcsolat törvényi szabályozását tiltotta volna.</p>

„Egyetért Ön azzal, hogy a házasságon kívül semmilyen más együttélési formához ne rendelhessenek olyan speciális védelmet, jogokat és kötelességeket, mint amilyeneket a 2014. március 1. hatályos törvények csak a házassághoz rendelnek (elsősorban az élettársi kapcsolatként való elismerés, regisztrálás vagy nyilvántartásba vétel hivatali személy előtt, gyermek örökbefogadása a szülő második férje/felesége által).” Ezzel a bonyolult megfogalmazással a népszavazást kiírók azt akarták elérni, hogy Szlovákia semmilyen formában ne engedélyezhesse a meleg párok regisztrált partnerkapcsolatát. Az indoklás a szokásos kisebbségellenes retorika: a melegek a „szalámitaktikát” alkalmazzák. „Figyeljük a külföldi helyzetet, ahol ezekben a kérdésekben előttünk járnak, és látjuk, hogy a lobbisták nyomása sohasem áll meg a regisztrált partnerségnél, hanem mindig folytatódik a »házasságokon«, a gyerekek melegek általi örökbefogadásán át egészen a szabad véleménynyilvánítás tiltásáig.”

A februári népszavazásban ugyan nem lehetett erről a kérdésről szavazni, de feltételezhetjük, hogy a résztvevő mintegy 20 százaléknyi választó 90 százaléka biztosan igennel szavazott volna erre a kérdésre is, akárcsak a másik háromra.

Most, az Európai Emberi Jogi Bíróság napokban hozott ítélete alapján tudhatjuk, hogy ez a kérdés biztosan ellentétes volt az Emberi Jogok Európai Egyezményével, így a szlovák alkotmánnyal is, amely kimondja, hogy az állam által aláírt nemzetközi szerződések, egyezmények előnyt élveznek a hazai törvényekkel szemben. Igaz, a bíróság az ítéletet olasz párok által az olasz állam ellen indított perben mondta ki, rögzítve, hogy ellentétes az emberi jogokkal, ha az állam semmilyen hivatalos lehetőséget sem ad partnerkapcsolatuk elismerésére. Így a hazai jogrendre közvetlen hatással nincs az ítélet, a parlamentnek nem kell holnap összeülnie, és nem kell törvényt hoznia a melegek partnerkapcsolatáról. De megtehetné, és ezzel megelőzhetné, hogy az emberi jogi bíróság Szlovákiát is elmarasztalja, mert nem teszi lehetővé a regisztrált párkapcsolatot. Az igazságügyi minisztérium reagálásából inkább az látszik, hogy nem fogja megtenni, hiszen azt magyarázza, hogy az ítélet még nem jogerős, lehet fellebbezni ellene, és nem is kötelező teljes mértékben Szlovákiára, hiszen itt nem ugyanolyan a helyzet, mint Olaszországban. Ezzel azonban várhatóan csak elodázza a törvény elfogadását, de nem tudja megakadályozni.

Érdekes lesz figyelni a politikai pártok reakcióját, hiszen ősszel már kezdődik a választási kampány, amelyben ez a kérdés is meghatározó téma lehet. Az ilyen témák felvetése ugyanis megmutatja a társadalom véleményét a kisebbségekről, megméri az aktuális „xenofóbiaszintet”. Mert ne higgyük azt, hogy azok a pártok, amelyek egy szexuális kisebbség jogainak bővítését elutasítják, hajlandók lesznek a nemzeti kisebbségek jogainak bővítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?