Megszokni a multietnikus Európát

Bár a találkozó célja az osztrák és a brit álláspont közelítése volt, a résztvevők az EU-hoz újonnan csatlakozó államok szakértőinek véleményére is kíváncsiak voltak, ezért szlovákiai, szlovéniai, magyarországi és lengyelországi egyesületek, illetve kormányszervek képviselőit is meghívták.

Szó esett a politikai elit, az állami szféra feladatairól, a kormányon kívüli szervezetek munkájáról, a rendőrség kisebbségekkel szembeni fellépéséről, illetve az írott és elektronikus sajtó felelősségéről a nemzeti kisebbségek, emigránsok és vallási csoportok elfogadtatásában.

Bécs ideális választásnak bizonyult egy ilyen konferencia számára. A város tizenöt év alatt hatalmas változáson ment keresztül, ma már multietnikus helynek tekinthető. Az utcákon nyüzsögnek a török, illetve közel-keleti bevándorlók, a szállodák kisegítő személyzete távol-keleti, azaz a hagyományos, egyivású, „fehér” életvitel a múlté. Az újonnan érkezők helyet követelnek maguknak a társadalomban, csakúgy, mint az indiaiak és pakisztániak London, Birmingham és Leicester környékén. „Itt az ideje, hogy az osztrák televízióban megjelenjenek a sötétebb bőrű bemondók, az újságoknál pedig török szemszögből is elemezzék az országos, illetve regionális történéseket” – jegyezte meg Erika Laubacher, a nemzetközi migrációs hivatal képviselője. A bécsi magisztrátus az utóbbi években igyekszik otthont teremteni minden etnikum számára, a folyamat mégis lassabban zajlik a vártnál, az ázsiaiaknak a mai napig nincs politikai képviseletük, zárt közösségben élnek, alig érintkeznek az osztrákokkal. Nyugati szomszédunknál szinte ugyanaz történik, mint a 70-es, 80-as években Nagy-Britanniában, ahol mára felnőtt az ázsiai bevándorlók második nemzedéke. Ők már briteknek tekintik magukat, és a fehérekkel egyenlő jogokat követelnek. A hagyományos brit értékrend ugyanis a fehérek értékrendje, és sehogysem illenek bele a sötétebb bőrű britek. Az Európai Unió a folyamatokat csupán törvényileg tudja szabályozni, a „bennszülettek” hozzáállását nem képes legiszlatív úton befolyásolni. „Ha valamit törvényileg tiltunk, nem biztos, hogy megszüntethetjük” – véli John MacGregor, Nagy-Britannia bécsi nagykövete, aki szerint az emberek hozzáállása lassabban változik, mint a hatályos törvények. Az új keletű rasszizmus mibenlétét Patricia Scotland, Asthal bárónője, a brit kormány belügyminisztériumi államtitkára határozta meg legfrappánsabban: szerinte míg a múlt század 40-es éveinek rasszistái egy faj felsőbb-rendűségét hirdették, az új keletű rasszisták saját kultúrájukat tartják felsőbb rendűnek, a bevándorlókét pedig primitívnek és elfogadhatatlannak. A tanácskozáson részt vevő Aristotelis Gavriliadis, az Európai Bizottság képviselője hiába bizonygatta, hogy az EU jogilag mindent megtesz a diszkrimináció és a xenofóbia visszaszorítására, a jelen lévők számos példával illusztrálták, hogy a többségi társadalmak tagjainak gondolkodásmódja ezzel nem változik meg. „Az utca emberét nem érdekli, hogy Angliában születtem-e, vagy két hete érkeztem a városba. Ők kizárólag a bőrszínem alapján kategorizálnak. Idefelé a Heathrow-i repülőtéren húszan álltunk sorban útlevélvizsgálatra várva, és egyedül az én bőröndömet kutatták át. Vajon miért?” – tette fel a kérdést Muhammad Afzal emberjogi aktivista, akinek szülei Pakisztánból vándoroltak Nagy-Britanniába.

A konferencián az is kiderült, hogy a nyugati államok mennyire nem ismerik a kelet- és közép-európai nemzeti kisebbségek helyzetét. „A briteket szinte kizárólag az érdekli, hányan szándékoznak munkát vállalni Angliában az újonnan csatlakozott államokból. Az EU bővítése előtti hetekben tele volt a sajtó vészjósló szalagcímekkel, hogy jönnek a kelet-európaiak és elveszik a munkát, elszívják a levegőt. Ez természetesen nem következett be, de a hisztérikus hozzáállás híven tükrözi a brit közvélemény álláspontját” – véli Hella Pick, a Guardian brit lap riportere.

A konferencia társszervezője, az IDM továbbra is feladatának tekinti, hogy minden elképzelhető területen lobbizzon Ausztriában a közép-európai és más térségbeli országokkal való kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében. „Ez a munka csak akkor lehet sikeres, ha Ausztriában széles körben megismerik e térség aktuális problémáit. Gyakran halljuk, hogy az európaiak nem ismerik eléggé egymást. Ezen próbálunk változtatni rendszeres tájékoztatással. Intézetünk jelentős eredményekkel dicsekedhet, belföldi és külföldi hivatalos szervekkel egyaránt szoros kapcsolatokra törekszik. Jó együttműködést alakítottunk ki a közép-európai és Duna térségi országok képviseleteivel és kulturális intézeteivel, van áttekintésünk az éppen zajló folyamatokról” – mondta lapunknak Erhard Busek volt alkancellár, az IDM elnöke.

A bécsi konferencián az is elhangzott, hogy bár a kelet-európai kisebbségek jogállása sokat javult az elmúlt tizenöt évben, az etnikai csoportok és a többségi nemzetek közötti kommunikáció a minimumra korlátozódott. Azaz a kisebbségi közösségek egyre inkább magukba zárkóznak, a problémákat nem beszélik meg a többségi vezetőkkel. Másfelől az integráció és az asszimiláció közé sokan egyenlőségjelet tesznek, és minden lehetséges eszközzel rákényszerítik saját nyelvüket és kultúrájukat a nemzeti kisebbségekre. Az osztrák igazságügyi miniszter, Karin Miklautsch szerint egyre többen vannak olyanok, akik a migráció és a bűnözés növekedése közé is egyenlőségjelet tesznek. A konferencia résztvevői közös nyilatkozatban sürgették a gyűlöletbeszéd törvény általi betiltását, valamint a kisebbségi vezetők bevonását az államvezetésbe az EU valamennyi tagállamában. Ezzel a lépéssel ugyanis a bevándorlók és leszármazottaik közelebb kerülnének ahhoz, hogy otthon érezzék magukat a kontinensen.