Meglepő vereség és siker

A szlovákiai elnökválasztás szombati második fordulója kapcsán a külföldi reagálások főleg azt emelik ki, hogy súlyos vereséget szenvedett a két héttel ezelőtt tartott első forduló győztese, a Nyugat által nem szívlelt Vladimír Mečiar.

A Reuters szerint a sokszoros szlovák exkormányfő egykori fegyverhordozója a viszonylag magas szavazói részvételnek köszönheti, hogy megelőzte volt főnökét. Bár most kevesebben járultak az urnákhoz, mint az első körben, de mégis többen, mint amennyit elemzők feltételeztek. „Váratlan eredménynek” minősítette Ivan Gašparovič sikerét a PAP lengyel hírügynökség. Az iDnes cseh internetes portál pozsonyi különtudósítója is arra emlékeztetett, hogy az új szlovák államfő évekig Mečiar embere volt. Az APA osztrák hírügynökség azt írta, hogy Gašparovič meglepő győzelmének egy fő oka: sok szlovákot aggodalommal töltötte el az, mit szólna a Nyugat, ha Mečiar bekerülne a Grassalkovich-palotába.

A kínai munkalátogatáson tartózkodó cseh köztársasági elnök táviratban gratulált Ivan Gašparovičnak. „Kívánom, hogy Ön és országa jó eredményeket érjen el, s tisztségét sikeresen betöltse” – olvasható Václav Klaus rövid üzenetében. Az előző cseh államfő már nem mutatkozott ennyire udvariasnak. Václav Havel titkára, Jakub Hladík szerint a volt cseh elnök mindig bízott, és most is bízik a szlovák nemzet demokratikus erejében, s hiszi, hogy a lakosság beletörődik az államfőválasztás eredményébe.

„Nagy meglepetésre Szlovákiában Ivan Gašparovičot választották meg államfővé. A volt házelnök könnyedén múlta felül egykori pártbeli főnökét, az ellentmondásos Vladimír Mečiar exkormányfőt.” A brit BBC tudósítója így reagált a szlovákiai elnökválasztás eredményeinek kihirdetésére. Rob Cameron szerint a választók vegyes érzelmekkel járultak az urnákhoz, ugyanis a második fordulóba bejutott elnökjelöltek között nem volt nagy különbség. A szerző emlékeztetett, hogy a kérlelhetetlen nacionalista hírében álló Mečiar – aki miatt Szlovákia teljesen elszigetelődött a 90-es évek közepén – az április 3-án rendezett első körben olyan előnyre tett szert, hogy sokan őt tekintették biztos befutónak. A pozsonyi parlament volt elnöke azonban felülkerekedett a volt vezéren. A BBC rámutatott, hogy Gašparovič annak idején Mečiar minden antidemokratikus döntését támogatta. Cameron szerint a szlovákok a HZDS elnöke ellen voksoltak, azaz inkább a kevésbé ismert volt jobbkezére adták szavazatukat.

„A választás eredménye a szlovákiai szavazópolgárok demokratikus döntése, és meggyőződésem, hogy folytatódni fognak az 1998-ban megkezdett reformok” – nyilatkozta Eric van der Linden. Az Európai Bizottság pozsonyi delegációjának vezetője hangsúlyozta: Szlovákia külföldi megítélése jó, s általánosságban nagyra értékelik az országban végbement változásokat. Linden reméli, Gašparovič támogatni fogja a transzformációs folyamatokat.

A brit Financial Times internetes oldalán leszögezte: Szlovákia nem engedte meg, hogy az egykori nacionalista miniszterelnök ismét hatalomra jusson, helyette – másfél hónappal az uniós csatlakozás után – a kissé visszafogottabb Gašparovičot iktatják majd be az államfői tisztségbe Rudolf Schuster udódjaként. (s, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?