Megbolygatták, rendezték

Az Olaszországhoz került régió egyházi életében a legnagyobb viták ettol fogva a püspökök kinevezése körül voltak. Hiszen míg a római kormány kizárólag olasz püspök alkalmazását tartotta elfogadhatónak, az Apostoli Szentszék ragaszkodott a tirolihoz. Hogy a Vatikán az ügyben milyen határozott álláspontot is képviselt, azt mi sem jelzi jobban, minthogy 1928. október 13-án az olasz kormány akaratával szembehelyezkedve nevezték ki apostoli adminisztrátornak a német Josef Mutschlechnert. Mint késobb kiderült, e döntés egy évtizedeken át tartó belso egyházügyi reformfolyamat elso lépéseként is értelmezheto. 1929-ben kiadtak egy konkordátumot, mely kimondta: nem feltétlenül szükséges, hogy egy püspöknek anyanyelve legyen az olasz, elegendo, ha beszéli. Az igazi áttörés azonban 1964. augusztus 6-án történt, amikor a Quo aptius címu pápai bullával a bozeni tartomány területén lévo, többségben németek által lakott részt leválasztották a tridenti egyházmegyérol, és a brixenihez csatolták. Több mint negyven év várakozás után létrejött a dél-tiroli német katolikusok álma, a bozen-brixeni egyházmegye, mely 7400 négyzetkilométerével Olaszország harmadik legnagyobb területu egyház-igazgatási egysége lett. Ma az egyházmegye 460 ezer tagjának 68,3%-a német, 27,4%-a olasz és mintegy 4,3%-a ladin. A reformfolyamatok befejezo fázisát a Folium Dioecesanum Bauzanense-Brixinense XXXIV. címu dokumentum 1998-as kiadása jelentette; ezt éveken át tartó anyaggyujtés, illetve az anyanyelvi vallásgyakorlás különbözo külföldi példáinak feltérképezése elozte meg. A dokumentum az Istent különbözo nyelveken dicsérni alcímet kapta. A szöveg végso megfogalmazása céljából 1998. május 7-én olasz, német és ladin anyanyelvu papok, szerzetesek, hitoktatók és lelkigondozók közremuködésével konferenciát tartottak, melyen minden résztvevo anyanyelvén kapta kézhez a dokumentumot, és bárki megfogalmazhatta észrevételeit, módosító javaslatait. A Folium szövegét néhány héttel késobb mind a liturgikus bizottság, mind a bozen-brixeni püspök jóváhagyta, s ezzel a dél-tiroliak 80 éve megbolygatott egyházügyi helyzetének demokratikus rendezése véget ért.

Néhány gondolat a dokumentumból:

1.1. A nyelvi sokszínuség a teremtés mindenütt látható változatosságának egyik formája, mely Isten gazdagságát és hatalmát mutatja.

1.2. A Szentírás is többször utal a különbözo népcsoportok közti nehézségekre. A népek közti béke és a különbségeken való túllépés az üdvösség beteljesülésének jele.

1.3. A II. Vatikáni Zsinat tanításával összhangban van, hogy a liturgiát az anyanyelven kell tartani. Az anyanyelvi istentisztelet a hívek számára aktív és tudatos részvételt jelent.

2.1. Az egyház feladata a béke megorzése, ami konkrétan ebben a helyzetben a nyelvi problémák megoldását jelenti.

2.3. Nem lehet mindent szabályozni, a legfontosabb az együttmuködésre való készség.

3.1. Minden embernek joga van az anyanyelvéhez. Sok hívo ember nagy súlyt fektet arra, hogy anyanyelvén imádkozhasson, és anyanyelvén ünnepelhesse a szentmisét. Ezért normális állapotnak az anyanyelvu istentisztelet számít.

3.1.1. A nyelv azonossága biztosítja a kisgyermekkori hitoktatáson tanultak és a felnott keresztény élet közti folytonosságot.

3.1.2. Az ember a legmélyebb tapasztalatait – így a hitbelieket is – az anyanyelvén szeretné kifejezni.

3.1.3. Fontos, hogy a szívünk nyelvén imádkozhassunk.

3.1.4. Az istentiszteletek nyelvét a hely és az évszázados hagyományok határozzák meg.