Titokban szabadult a börtönből Lagzi Lajcsi

Lagzi Lajcsi

Július elsején titokban, az éj leple alatt szabadult a börtönből Galambos Lajos, ismertebb nevén Lagzi Lajcsi.

A múlt héten még több forrás is egybehangzóan állította, hogy elutasították Lajcsi reintegrációs kérését, és nem engedik 14 hónap után a rácsok mögül, ahová gáz-, villany- és vízlopás miatt küldték 3 év 6 hónapra. A jelek szerint egy újabb, utolsó fellebbezés megtette a hatását, és ha egyelőre nyomkövetővel is a bokáján és a saját birtoka foglyaként, de friss levegőt szívhat.

Amikor 2016 januárjában az előzetes letartóztatásból szabadult a székesfehérvári börtönből, hatalmas médiafelhajtás kísérte, amint kilépett a méretes vaskapun. Ezúttal minden más volt: a mulatós sztár a legnagyobb titokban, még sötétben, hajnali négy órakor lépett ki hétfőn a baracskai börtön kapuján.

A reintegrációs kérelem minden feltétele adott volt, ám valamiért első fokon a bíróság nem látta biztosítottnak a társadalmi életbe való fokozatos visszatérésemet, ezért volt szükség egy újabb, kibővített beadványra. Erről aztán nem egy bíró, hanem egy bírói tanács döntött, szerencsémre kedvezően

– mondta a Blikknek Lajcsi.

Amint megtudta a hírt, elsőként a kisebbik fiát, Istvánt hívta, hogy elújságolja, kiengedik. Ezúttal nem volt nagy felhajtás, a legnagyobb titokban hagyta el a hajnali órában a baracskai bv.-intézetet.

„A két fiam, István és Lala jött értem, otthon pedig várt minket a kislányom, Bogika. Sok mindenről lemaradtam az életükben, hiszen két hete volt Lala diplomaosztója külföldön, Bogika tervezői karrierje pedig igencsak beindult, nemrég megnyitotta az első saját bemutatótermét. Volt tehát miről beszélgetnünk itthon. A kedvenc ételeimmel vártak, falusi májgaluskaleves, rakott krumpli, rántott hús és lecsó, de csak pár falatot tudtam enni – jól laktam azzal, hogy őket láthattam. Kiültünk a teraszra, és órákon át csak beszélgettünk, meséltek magukról, de sokszor percekig csak hallgattunk és egymást néztük. A nagy csendben azok a pillanatok is beszédesek voltak. Azt láttam rajtuk, hogy nagyon önállóak lettek az elmúlt időszakban. Amikor elköszöntünk egymástól 14 hónappal ezelőtt, a gyermekeimet öleltem meg, most viszont már kész felnőttek ültek ott velem” – mondta.

(Blikk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?