Arattak a Múcska fivérek a Felvidéki Vágtán

Az idei rendezvény sikerességén közel 100 fő dolgozott és legalább 5500-en látogattak el (A szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

Gazdag programcsokorral várták idén is a nyolcadik alkalommal megrendezett Felvidéki Vágtára érkezőket. A Sikabonyi repülőtéren lévő hatalmas szél és a rekkenő hőség sem tántorította el az érdeklődőket, sőt, a futamok során hangos szurkolótábor buzdította a versenyzőket.

A délelőtt 10 órái kapunyitáskor kézműves vásár és gyerekjátékok fogadták az érkezőket, majd 11-kor Brandnyúl lépett a népes közönség elé. Nem sokkal 12 óra után ünnepélyesen is megnyitották a vágtát és Hájos Zoltán, a házigazda, Dunaszerdahely városának polgármestere szólt az egybegyűltekhez, majd felvonultak a községek versenyzői.

A gyerekeknek koncerttel, bohócokkal, pónilovakkal és szabadtéri játékokkal készültek (A szerző felvétele)

A Felvidéki Vágta versenyprogramjában 21 lovas állt rajthoz Nyékvárkony, Nagyabony, Nagyszarva, Patonyrét, Tallós, Szókszelőce, Feketenyék, Somorja, Királyrév, Nyárasd, Egyházkarcsa, Doborgaz, Nagyszarva, Bős és Dunaszerdahely települések képviseletében. Az előfutamok délután 1 órakor kezdődtek. A versenyzők a Nyugati Vármegye Vitézlő Rendje Hagyományőrző Egyesület felvezetésével érkeztek meg a pályára lovaikkal, majd sorban egymás után ügettek a rajtvonalhoz. A Huszárgyerek Vágta nevezői közül Dunaszerdahely várost képviselve Kohut Linda és Bősről Molnár Borbála, a Kishuszár Vágta kategóriában négyen jutottak tovább, Tallós, Nagyszarva, Doborgaz és Egyházkarcsa, valamint a felnőttek kategóriájából Tallós, Feketenyék és Nyárasd kerültek a döntőbe. A futamokat követően egy kis pihenőre vonultak vissza a lovak és lovasaik, de a program folytatódott tovább a színpadon és a versenypályán is. Musical- és operettslágereket adtak elő lóháton a Nemzeti Lovas Színház színészei, utánuk a szakszerű marhaterelést figyelhettük meg, majd a nyárasdi Lámpás citerazenekar produkciója következett. Végül pedig a török hódoltság idejét idéző lovas- és gyalogos harcmodorbemutatót láthattunk.

Este hat óra után kezdődtek a döntő futamok. Először a Huszárgyerek kategóriában Dunaszerdahely város képviseletében a 13 éves Kohut Linda és a bősi 11 éves Molnár Borbála versenyeztek. Molnár Borbála lova kissé nehezen állt rajtvonalhoz és a futamot is az indulásnál kissé lemaradva kezdte, amit később sem tudott behozni. Kohut Linda lett az első, aki ezzel megnyerve kategóriáját kijutott a szilvásváradi Nemzeti Vágta döntőjére. 

Kohut Linda végzett az élen (A szerző felvétele)

A gyerekek után a Kishuszár Vágtán Múcska György Tallós, Valacsai Zoé Nagyszarva, Bogár Sofia Doborgaz, valamint Mórocz Lilien Egyházkarcsa színeiben állt a rajtvonalhoz. Múcska György az elején ügyesen kezdve keményen diktálta az iramot, ám az utolsó kanyarok egyikében Bogár Sofia átvette a vezetést, így végezve az élen. Az kishuszároktól az első és a második helyezett is kvalifikálta magát a szilvásváradi döntőre.

A négy versenyző közül végül Bogár Sofia nyert (A szerző felvétele)

A felnőttek kategóriájában hárman versenyeztek, Múcska Gergő Tallóst, Múcska Viktor Feketenyéket, míg Baranyovics Blanka Nyárasdot képviselte. A rajtnál Múcska Gergő azonnal az élre állt, majd a célvonal előtt kicsit lassított, bevárta testvérét, Múcska Viktort, aki másodikként ért be, majd egymás mellett haladva tettek még egy lassú tiszteletkört. A 19 éves Baranyovics Blanka sajnos nem tudta befejezni a versenyt. Később kérdésükre elárulta, hogy már csaknem fél éve keményen készültek a megmérettetésre Széplak Szidor nevű lovával, a Felvidéki Vágta pályáján, versenykörülmények közt és otthon Nyárasdon, a Blankzol Ranchon is, de miután hallotta, hogy a futam közben roppant a ló lába, inkább leugrott róla, nehogy komolyabb baja essen neki. Ha beérkezik a célba, harmadik helyezettként automatikusan kvalifikálta volna magát Szilvásváradra, de mivel érvénytelen volt a futama, így elveszítette esélyét a továbbjutásra. A felvidéki előfutam 5 továbbjutója legközelebb a 2024. október 5-6-án a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban megrendezendő Nemzeti Vágtán mérkőzik meg újra.

Múcska Gergő befutója (A szerző felvétele)

A döntő után western show következett, majd az ünnepélyes eredményhirdetés, ahol a házigazdák átnyújtották az ajándékokat, az okleveleket és a pénzjutalmat, majd a Tallós község polgármestere, Horváth Zoltán szólt a népes közönséghez. 

„Ezek a rendezvények azok, amelyek összekötik az embereket, nem a megosztó politikai, ideológiai nézetek, hanem egy ilyen rendezvény, amely össze tud állítani és egymás mellé tud tenni mindenkit”

 – kezdte, majd megemlítette a három Múcska fivér szüleit, akiknek sokat köszönhetnek gyerekeik. 

„Szeretném kiemelni a szülők és testvérük, Múcska Barbara munkáját is, akik minden egyes edzésen, minden nap szorgosan teszik a dolgukat. Láttam, hogy apa és anya a ranch megalapulása óta mennyi áldozatot hoznak ezekért a sikerekért, amit itt most a mai nap elértek”

 – tette hozzá. Miután a versenyzők elhagyták a színpadot hamarosan elkezdődött a NOX élő koncertje, majd 10 óra után Dr BRS szórakoztatta a közönséget, utána pedig Retro Party következett.

A Felvidéki Vágta előfutamából összesen öten kvalifikálták magukat az októberi Nemzeti Vágtára (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?