Még hátravannak a ratifikálások

A londoni üzleti lap kontinentális kiadásában közölt jelentés szerint az európai vezetőknek nagy szükségük volt erre a sikerre, miután az európai parlamenti választásokon minden addiginál alacsonyabb szintre zuhant a részvétel, és teret nyertek az euroszkeptikus pártok. Másrészt a lap úgy látja, hogy a megállapodás két, formálódóban levő hatalmi csoportosulás közötti mély megosztottságot takar. Az Európai Bizottság következő elnökének kijelöléséről folytatott vitában Németország és Franciaország Guy Verhofstadt belga miniszterelnököt támogatta, aki – hozzájuk hasonlóan – az integráció hajtómotorjának tartja az EU-t. A másik oldalon Nagy-Britannia, Olaszország és Lengyelország atlantista és gazdaságilag liberális felfogást valló jelöltet támogat. A brit sajtó politikai irányultságtól függetlenül a „régi” Európa feletti francia dominancia végeként értékeli a csúcson történteket, konzervatív lapkommentárok szerint azonban ezzel együtt is „történelmi hiba” volt brit részről elfogadni az uniós alkotmányt. A The Times azt írta: Nagy-Britannia vezette azt a hadjáratot, amely megakadályozta a franciák támogatta Guy Verhofstadt EU-bizottsági elnöki kinevezését. A lap szerint a tagországok dühödten fogadták a belga jelölt elfogadásának kikényszerítésére beindult „francia–német gőzhengert”. A konzervatív The Daily Telegraph kommentárjában azt írta: Blair politikai pályafutásának eddigi legnagyobb baklövését követte el azzal, hogy az uniós alkotmányt aláírta, mivel elvből el kellett volna utasítani „ezt az agyzsibbasztó, 260 oldalas dokumentumot”, amely nem más, mint az európai szövetségi állam alapköve.

A brüsszeli La Libre Belgique azon sajnálkozik szerkesztőségi cikkében, hogy Nagy-Britannia, amely 30 éve csatlakozott az EU-hoz, azóta is sok gondot okoz az uniónak. Nem elég, hogy már másodszor vétóz meg egy belga jelöltet az Európai Bizottság elnöki tisztségére, „a brüsszeli csúcson keményen harcolt egy olyan alkotmány felhígításáért, amely valódi előrelépést jelent 450 millió európai számára”. „Nem vitás, hogy a brit választópolgárok sok gondot okoznak a kormánynak, de miért lépett be Nagy-Britannia az EU-ba, ha csak a szervezet szabotálására képes?” – teszi fel a kérdést a szerző. Ha Verhofstadt föderalista, akkor Belgiumban tízmillió föderalista él – utal az egyik fő kifogásra, amely miatt London megvétózta Verhofstadt jelölését. „A britek által támogatott Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő pedig még Verhofstadtnál is föderalistább” – írja a La Libre Belgique. Nem történt csoda: bár az EU-tagállamok végre valóban megállapodtak a szervezet első alkotmányának szövegében, az így elfogadott dokumentum az eredeti túlontúl felhígított, „britesített” változata – értékel a Le Soir című belga lap. Szerinte az EP-választásokon tapasztalt óriási távolmaradás miatt az EU állam- és kormányfőinek nem volt más választásuk, mint megtartani márciusban tett ígéretüket, és tető alá hozni a dokumentumot. Azonban a szövegtervezet hónapok óta folyó vitájában a britek voltak a legügyesebbek: miután Tony Blair miniszterelnök bejelentette, hogy a szigetországban népszavazást tartanak majd az alkotmányról, a többieknek érdekükben állt megsegíteni Blairt, aki mégis csak Európa-párti az euroszkeptikus britek tömegében. „Jobb egy Blair, mint egy másik Thatcher” – jellemezte a tanácskozás hangulatát a belga lap. A Le Soir szerint mindennek ellenére az alkotmány elfogadása az Európai Unió történetének nagy pillanata, s van mit ünnepelni – még akkor is, ha Európa szorosabb integrációjának hívei „elmulasztott lehetőségről” beszélnek majd.

A francia Libération is úgy látja: az európai parlamenti választások „vihara” után az EU vezetőinek nem volt más választásuk, mint hogy jelezzék, mindent megtesznek a kontinens hajójának nyugodt vizekre vezetése érdekében. Ez a jelzés megszületett az alkotmány elfogadásával. „De eközben egy olyan legénység képét mutatták, amely éppen lázadozik, képtelen megegyezni a kapitány nevében, veszekszik azon, ki álljon a kormányrúdnál, miközben még az irányt sem tudja” – írja a lap vezércikkében, hozzátéve: ráadásul az egyeztetések során a kormányok alaposan felhígították az alkotmány már eleve nem túl radikális célkitűzéseit.

A Le Figaro című lap elismeri, hogy az alkotmány elfogadott változata egyeseket nyilván kiábrándít, de úgy véli: a dokumentumnak mindenképpen nagy érdeme, hogy egyáltalán létezik, s majd a jövő mondja meg, képes-e megfelelő pályára állítani az európai integrációs folyamatot. Az újság szerint az a tény, hogy a minősített többségű szavazásoknál a nagy államoknak – alapvetően Németországról és Franciaországról van szó – jobban figyelembe kell majd venniük a kis és közepes államok akaratát, hiszen ezek az eredeti tervezetnél könnyebben hozhatnak létre blokkoló kisebbségeket, első pillantásra a demokrácia győzelmét jelenti. „A kis országok véleményét tehát figyelembe fogják venni, de vajon közben Európa nem fog-e megrekedni a haszontalan szócséplésnél?” – teszi fel a kérdést.

A szintén francia Le Monde szerint az alkotmány megszületése ugyan jó hír Európa számára, de ez a siker nem feledtetheti el, hogy az Európai Bizottság elnökét nem tudták kijelölni a tagállamok vezetői. „Márpedig ez a kudarc nem pusztán beárnyékolja az alkotmány ügyében elért sikert, de ismét csak aláhúzza, hogy a tagállamok között milyen nagyok az eltérések... A huszonötök Európája mélységesen megosztott, s ez súlyosan érinti akcióképességét” – olvasható az újságban.