Ismerjük azokat a hivatalosan is támogatott terveket, amelyek célja a cigány népesség szellemi és anyagi felemelése. Hatékonyságukat a mindig mindent jobban tudók könnyedén megkérdojelezhetik.
Másodosztályú orvos
Aki közelrol már látott roma nyomortelepet, ezerszer is meggondolja, merjen-e fumigálni bármit, amit most tesznek vagy bármikor korábban tettek a legelesettebbek javára. A hírhedt ötvenes évek közepén azzal próbálkozott az állam, hogy nyaranta nevelotáborokba vitték a putrikban élo cigánygyerekeket. Pedagógusok és lelkes nagylányok tanították oket az emberhez méltó életmód alapjaira. Feledhetetlen, ahogy a komáromiakat megérkezni láttam a táborból. A táborvezeto nagy eredménynek tekintette, hogy az apróságokat sikerült leszoktatni a kiosztott fogkrém megevésérol. „Jövore már a mosakodást is megszeretik„ – mondotta büszkén az egyik középiskolás lány.
Soha nem tudom meg, „jövore” elvitték-e oket a nyári táborba. Mi lett a sorsa a kiosztott fogkeféknek? Ezt az epizódot akár a romákkal kapcsolatos élményeim legtávolabbi pólusának is tekinthetném. A másik, az „innenso” pólust az jelenti, hogy a Komenský Egyetem orvosi fakultásának vezetoi nemrég elhatározták: romák számára úgy könnyítik meg az orvosi egyetemre jutást, hogy már azokat is felveszik, akik 50 százalékban eredményesek a tesztek kidolgozásában. Feltétel, hogy a felvételi vizsga napjáig az illeto cigánynak vallja magát...
Az intézkedés közzétételének másnapján bekövetkezett, aminek be kellett következnie: a kis létszámú roma értelmiség több tagja is kapásból megkontrázta a kétségkívül emberbarátinak szánt cselekedetet. Senkinek, még a mélyen alulképzett romáknak se kell nagyon megeroltetniük az agyukat, hogy fel tudják mérni, mennyire válhat felkészült orvos abból a fiatalból, aki a feltételek felére könnyítésével került be az egyetemre. E parlamenti ciklus kezdetén a romakérdés megoldásában is illetékes miniszterelnök-helyettes (szintén kisebbségiként) azt javasolta, a hagyományos cigányszakmákat kellene muveltetni a romákkal. Például a szögkovács szakmát. Ekkor vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a politikai elit csak statisztikákból és miniszteri gépkocsikból ismeri a cigánykérdést. Most kiderült, az orvostársadalom elitjében is megvan a jó szándék, de csak a jó szándék.
A cigánykérdés megoldását végre folyamatossá, kormányoktól és rendszerektol függetlenné, az alapok felol építetté kellene tenni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.