Második próbálkozás

Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket. (...)

Mikor ez a zaj támadt, tömeg verődött össze és megzavarodott, mivel ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Meglepődtek és álmélkodva mondták: „Ugye ezek, akik itt beszélnek, Galileából valók? Hogyan hallhatja akkor mindegyikünk saját anyanyelvét?”

(Apostolok cselekedetei 2, 1–13)

Ha racionálisan akarnánk megindokolni, miért is van szüksége a felvidéki magyar katolikusoknak a szlovák katolikus egyház átszervezésére – egy magyar püspökre vagy legalább két magyar segédpüspökre, magyar nyelvű papképzésre stb. –, akkor azt mondanánk, gyakorlati okokból: kevés a magyar pap, több magyarlakta településen nincs magyar nyelvű szentmise, gyóntatás, hittanoktatás. Ha azonban mélyebben gyökerező magyarázatot szeretnénk adni a fenti kérdésre, azt is válaszolhatnánk: egy ilyenfajta intézményes átalakulás igazi kovásza lehetne a felvidéki magyar katolikusok hitben való megerősödésének, s közvetve nemzeti azonosságtudatuk megőrzésének is.

Utóbbival – a katolikus vallás hagyomány és identitásőrző szerepével – persze a nagyszombati érsekségen is tisztában vannak. Ezért is igyekeznek az ügy igazságos és a katolikus (egyetemes) szellemiséghez méltó rendezését minden lehetséges módon meghiúsítani. Amire pedig nem kis szükség volna. Hiszen a terjeszkedő liberális eszmerendszer – a lelkileg egészséges ember erkölcsi egyensúlyát kibillentő, értékítéletét kikezdő témák (pedofília, drog, eutanázia, abortusz), egyszóval: a liberális „értékminták” folyamatos felszínen tartásával – mára már a társadalom szinte minden szegletében valóságos háborút folytat. Márpedig az alapvető emberi kötődések (szexualitás, család, vallás) fokozatos fellazításán keresztül lassan, de biztosan vezet az út további és további kötődések, így akár a nemzeti azonosságtudat elvesztéséhez is.

Hogy Nagyszombatban mindezzel tisztában vannak, nem kérdéses. Szomorú látni, ahogy a szlovák katolikus egyház vezetői pusztán politikai célokért képesek lemondani egy, az Istennel anyanyelvi – vagyis mélyebb, őszintébb és igazabb – kapcsolatot ápoló felvidéki magyar katolikus közösségről.

De tisztában van a fenti összefüggésekkel a felvidéki magyar hívek egy kis csoportja is, mely a cél érdekében – a néhány évvel ezelőtti 53 ezer aláírás összegyűjtése után, afféle második „erőpróbaként” – ezúttal tömeges zarándoklatot szervez Rómába. Hogy útjukat siker koronázza-e, még nem tudni. Annyit azonban leszögezhetünk: tiszteletreméltóbb egy kétes kimenetelű, de nemes vállalkozásba vágni, mint arról nyilatkozgatni, hogy éppen mire nincs „politikai akarat”.

A szerző magyarországi munkatársunk