Második félidő

Már amennyiben szükségét látják a lépésnek a párt stratégiái. Robert Ficóékra ráférne a jelképes változtatás, ugyanis az ellenzékkel együtt a kormánypárt politikája is kifulladni látszik.

A szuperválasztási időszak ideológiától függetlenül elhasználta a pártokat. Az SDKÚ, mint az utóbbi napok eseményeiőbl látszik, egyenesen a szétesés szélére került. Az EP-választáson való gyenge részvételi arány miatt az erőn felül teljesítő SaS, a KDH és az Új Többség sem képes sikerként kommunikálni a választás eredményét, miközben a Smer bizonytalanokból álló szavazóbázisa lassan lemorzsolódik. A szlovákiai politikai élet minőségére jellemző, hogy az utóbbi idők két nagy fejleménye olyan pártokhoz kötődik, amelyek nem is hagyományos szereplői a közéletnek. Radoslav Procházka elnökválasztáson való személyes sikere a Háló, Marián Kotleba besztercebányai előretörése pedig a rendszerellenes, általános elkeseredést kihasználó Mi Szlovákiánk Néppárt pozícióit erősítheti.

Amennyiben csak a Smerről beszélünk, riasztó, hogy a közelmúltból egyetlen, a párthoz kötődő sikerélményt sem lehet felemlíteni. Az elnökválasztás személyesen Robert Fico kudarcát hozta, az EP-választás az általános mozgósítási képesség gyengeségére mutatott rá. Ha meg kéne nevezni, merre tart az ország és mik ennek a látható jelei, kevesen tudnának bármiféle konkrét eredményt felmutatni a kormány ténykedésének utóbbi két évéből. Egy esetleges tisztújítás abban segíthetne, hogy a párt felülemelkedjen a kifulladásos tüneteken. A Smer ugyanis nem tehet úgy, mintha minden rendben volna – ez az összekancsintós, a passzivitásra és a versenytársak tehetetlenségére építő taktika eredményezte azt, hogy a dominánsnak hitt baloldali párt két választáson is alulteljesített önmagához képest.

Marad tehát a hibákból való tanulás látszata, még úgy is, hogy nem feltétlenül kell hangosan elismerni a hibák meglétét. Áldozatok éppenséggel akadnának: Dušan Čaplovičnak már rég lejárt az ideje a csúcspolitikában, a Smer legláthatóbb, legtöbbet hibázó tagja iskolaügyi miniszterként. Megvalósíthatatlan és gyakran rendszeridegen ötletei a kritikus újságírók és pedagógusok kedvelt célpontjává teszik – ez meg is látszott azokon a kisstílű, de a tömegek számára is könnyen értelmezhető korrupciós botrányokon, amelyek az utóbbi évben a tárcát sújtották. Érdemes hát lecserélni. De nem érezhetik magukat biztonságban a Smer párton kívüli, független jelöltjei sem, akik a szakmaiság garanciájaként érkeztek, hatalmi pozícióik azonban nem túl erősek.

A kérdés csak az, hogy a Smer a megújulás szükségességének elismerésén túl mennyiben lesz hajlandó felrúgni a párton belüli status quót. Az alelnökök és a helyi struktúrák megújulásának ugyanis már a pártokon belüli harc függvénye, marketingértéke nincs – és érdekes módon ezen a területen biztosan lehet változásra számítani.