Magyar vagyok Szlovákiában, itt vagyok otthon, itt születtem, és itt is maradok. A nemzetiségemet sem változtatom semmilyen másra. Így van ez, amióta megláttam a napvilágot, és a magyarok egyik legnagyobb ünnepét, március 15-ét, bárhol is dolgoztam – Kassán, Tornalján, Rimaszombatban –, mindig megünnepeltem. Mert meggyőződésem: emlékeznünk kell az 1848-as forradalom üzenetére, a márciusi ifjakra, akik a pesti Pilvax kávéházban tizenkét pontban megfogalmazták a követeléseiket.
Március 15. margójára
Ezekből a követelésekből jó néhány még mindig időszerű, harcolnunk kell értük, különösen most, amikor fontos értékek kerültek veszélybe nálunk, Szlovákiában az előre hozott parlamenti választás után. A szólásszabadságot korlátozni akarják, az esélyegyenlőséggel is van mit tennünk, és az emberi kapcsolataink is eléggé halványulnak. Nekünk, szlovákiai magyaroknak az utóbbi években nagyon hiányzott az összefogás érvényesülése az életfontosságú társadalmi döntésekben. Lehet, hogy ezért nincs parlamenti képviseletünk!
A rendszerváltás előtt, 1989-ig az ünneplés halványabb volt, de még akkor is voltak ünnepi kultúrműsorok, koszorúzások Dél-Szlovákiában. A rendszerváltás után javultak a kapcsolatok az anyaországgal, az európai uniós tagság elérése óta szabadabban utazhatunk, ami újabb, tartalmasabb és lélekemelőbb megemlékezéseket tett lehetővé. Ma is sok helyen ünnepelnek Dél-Szlovákiában, de most már egy szabad, demokratikus jogállamban méltatjuk azt a bátorságot, hazaszeretet, eltökéltséget, amelyet a márciusi ifjak indítottak el százhetvenhét évvel ezelőtt. Talán közhelyként hangzik, de igaz: a szabadság törékeny dolog, amelyet könnyen elveszíthetünk, ha nem vigyázunk rá. A szabadságért harcolni kell – minden áldott nap.
A kenyerem javát már megettem, dolgoztam Dél-Szlovákia több régiójában, s nyugodtan elmondhatom: az itteni magyarság helytáll a társadalmi életben: dolgoznak, igyekeznek az emberek, adót fizetnek, a társadalmi közösség szerves láncszeme vagyunk, és otthon akarjuk érezni magunkat itt, Szlovákiában, mert ez a szülőföldünk. A rendszerváltás előtt a lakossági részarányunk 10 százalék felett volt, az utolsó népszámlálás után csak 8 százalék körüli. Tehát fogyunk, s ezen magunknak kell segíteni, a jövőben változtatni, több gyermeket kellene vállalni a családokban. Mert úgy nem lehet, hogy egy magyar családban a gyermekszületés nem éri el az átlagos 1,5 százalékot...
Az is jó lenne, ha a szlovákiai magyarok politikai elitje végre összeszedné magát, ha olyan programot kínálna a szlovákiai magyaroknak, amelyet társadalmi csoportunk 90 százaléka el tud fogadni, és 15 év üresjárat után megint lenne parlamenti képviseletünk, sőt ismét szerepet kaphatnánk az ország kormányzásában. E cél eléréséhez erőt adhat nekünk a márciusi ifjak kitartása, hősiessége, bátorsága. Emlékezzünk hát a hősökre, akik életüket áldozták a szabadságért, az önrendelkezésért és a hazáért!
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.