Májusi eső függönye

Két tenyere közt morzsolgatja a földet. Az ég alján biztató felhők, néhány porelverő csepp reggel is hullott már. Az idei kemény fagyokban kifagyott repce helyére vetett kukorica kidugta a fejét. Mint igazgyöngy smaragd kehelyben, a gyengécske kukoricaszáron olyanok az esőcseppek.

Látványnak szemet vidító, csak az a baj, hogy erre a hektárra már ráment több mint hétezer korona, a haszon pedig bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Földművesként tudja, nem ő, hanem az idő a gazda. De mit tehet. Gép van, ha kopott, ha köhögős is, a javítást megtanulta, mert ha azért is fizetni kéne, akkor bizony semmi se maradna a munkája után. Föld is van, boldogult nagypapa azért kínlódott a nagy pocsolyán túl vagy hat évig. Mikor hazajött, még megtanította a fiát minden fortélyra.

Még látta az unokát egyszer lovon ülni, azt, aki most a földet morzsolgatja kezében. Aztán elment egy még nagyobb határon túlra, örök szép búzamezők súgó altatódalában gyönyörködni. Akik meg itt maradtak, néha szitkozódnak, miért kellett földet venni. Már csak a visszaigénylés fél idegrendszerbe került. Aztán ha ránéznek a nagyszobában lógó képre, amelyik valahol a messzi időben és térben készült, lecsitulnak, legyintenek, és összeszorított foggal, imádkozva vagy káromkodva, de kémlelik az eget, morzsolgatják a földet. Repedéseiben bogarak futkároznak, a mező szélén a határfának, szélfogónak ültetett nyárfák zizegnek az ebédidőben alattuk falatozóknak. Gondosan megkerülik a nagyapa által is mindig gondosan kikerült csipkebokrot a lapos végén, mert az alatt fácán szokott tanyázni. Élni kell, a mag biztos, a föld is most már. Nem lehet ezt innen elvinni sehova. Ahogy a nagyapa sírját se lehet eltolni a temetővel együtt.

Maradni kell hát, dolgozni, még ha az idő is a gazda, még ha bizonytalan minden, akkor is. Olyan kemény, akácos tekintetű volt akkor is, amikor először elment visszaigényelni az ősi jussot. Olyan cserfaszálkás a tenyere szorítása most is. De a magot, a földet, azt simogatja. A májusi eső függönyén át pedig látni, hogy száll le a csipkebokorhoz egy fácánkakas, s hogy fordítják a gyenge szélbe levelüket a nyárfák. Igazgyöngy hullik az égből, s rá-rámordul egy-egy gyenge villám fénye után a csillogó kukoricára az ég. Teremtés napja van.