Magyarok a kukoricásból

Nem tudom, az olvasó hogy van vele, de én, amikor váratlan és furcsa helyzetben találom magam, azonnal azt fürkészem, hová rejthették a kamerát. Mert átverésre gyanakszom. Azután „szerencsére” mindig kiderül, szó sincs átverésről, csupán arról, hogy az emberi ostobaság nem ismer határokat. Munkába igyekeztem, amikor megállt mellettem egy autó. Mivel olyan típusú volt, mint az ismerősömé (olyan koszos is), gyanútlanul beültem. Egy „közénk jött” szlovák nemzetiségű ötvenes úriember ült a volánnál, aki ki akarta önteni a lelkét, ezért útitársat szerzett magának. Nem érdekelte, hogy az útitárs „selejtes”, mert magyar. Egész úton bennünket szidott. Fél éve asszonykájával eladta a Közép-Szlovákiában levő lakását, s elköltöztek egy magyarok által (még) többségben lakott város melletti falucskába. Ahol nem mehet el a kocsmába, mert ott állítólag lelőnék a részeg magyarok, ha „pivót” kérne. Korábbi szomszédai figyelmeztették erre, amikor búcsút vett tőlük. Próbáltam jobb belátásra bírni, de hamar rájöttem, nem is figyel rám, neki csak egy élőlény kellett (a kutyám is megfelelt volna), akinek kibeszélheti vélt sérelmeit. A faluban sehová sem járnak, még az új szomszédaikkal sem vették fel a kapcsolatot, mert az öregasszony valami „aďonisten”-nel köszön nekik, ami felháborító, nem is válaszolnak rá. Az út további részében már csendben maradtam, megpróbáltam elengedni a fülem mellett a mondandóját – persze, kevés sikerrel. Néhány nappal később fuvarozó rokonom került hasonló helyzetbe. Alapos fejmosást kapott, amiért a szlovák nemzetiségű átvevő nevét rosszul írta. Mert az illetőt nem Nagynak hívják, hanem Naďnak… A legnagyobb sokkot azonban egy tizenéves lányka okozta. A szóban forgó város egyik bevásárlóközpontjában, miután észrevette, hogy hosszú a pénztár előtti sor, a korábban besorakozott szüleinek messziről jó hangosan szlovákul odaszólt: úgy állnak ott, mint magyarok a kukoricásban. Mindenki meghökkent a hasonlatán, de senki sem reagált rá. Én sem, pedig a nyelvemen volt. Az a baj, ilyenkor nem tudom kordában tartani magam, olyan is kijön a számon, amit később talán megbánok, s milyen lenne az egy átverős műsorban… Otthon utánanéztem, használatos-e ez a hasonlat a szlovákok körében. Kiderült, másfajta vonatkozásban igen: bolyong, mint magyar a kukoricásban. A lányka ezt egyszerűsítette le. Abba most ne menjünk bele, ki, eredendően mely politikusok a felelősek a történtekért, de abban biztosak lehetünk, nem lesz ennek jó vége. Az egyik vagy a másik oldalon valakinek (megint) eljár a keze, azután lesz min vitázni. S a végén nem fogunk nevetni, mint az átverős műsorokon.