Šimečka: A valódi problémákról akarja elterelni a figyelmet a kormányfő

simecka k

A Michal Šimečka PS-elnök és családja elleni támadással az ország valódi problémáiról akarja elterelni a figyelmet Robert Fico (Smer) miniszterelnök. A Fico által említett alapítványok és polgári társulások mindegyike már jóval azelőtt kapott támogatásokat, hogy Šimečka belépett volna a politikába. Erről Fico kijelentéseire reagálva beszélt a PS elnöke. A miniszterelnök kezdeményezte a PS vezetőjének leváltását a parlament alelnöki funkcióból.

„Hatalmas problémákkal küzd az ország, a miniszterelnök pedig támogatásokkal meg tánccsoportokkal foglalkozik a sajtótájékoztatókon. Ez őrület” – mondta sajtótájékoztatóján a Progresívne Slovensko elnöke, és hozzátette, Fico ahelyett, hogy a gyerekek biztonságával vagy a rendőrök tiltakozásával foglalkozna, sajtótájékoztatókat hív össze, ahol az ő családját támadja, és a civil szervezetekkel foglalkozik. Egy megkeseredett ember kétségbeesett kijelentéseinek nevezte a Fico által elmondottakat.

Šimečka hozzátette, a PS soha nem volt kormányon, azaz soha nem volt befolyása a támogatások elosztására. „Az összes polgári társulás, alapítvány, amelyet Robert Fico most támad, nemcsak Szlovákiától, hanem az EU-tól vagy magánforrásokból is kap támogatást” – mondta, és hozzátette, ezek a szervezetek már régóta kapnak támogatást, jóval azelőtt is kaptak, hogy ő politikai szerepet vállalt volna. Šimečka elmondta, a Smer-kormányok idején is kaptak támogatást, mert a projektjeik sikeresek voltak.

Fico kedden arról beszélt, hogy a koalíciós képviselők egy csoportja csütörtökön javaslatot nyújt be Šimečka leváltására a parlament alelnöki tisztségéből. Az javaslatot a Smer és az SNS képviselői írják alá, és rendkívüli ülés összehívását fogják kezdeményezni.

A miniszterelnök többször is azt rótta fel Šimečkának, hogy állami támogatást kaptak a családtagjaihoz köthető alapítványokhoz, például a nagybátyjához, az édesanyjához és az élettársához köthető szerveztek. Ezzel kapcsolatban az igazságügyi minisztérium nyilatkozatára utalt, miszerint az ellenőrzés megerősítette, hogy manipuláció és törvénysértés történt az emberi jogi területeken megítélt támogatások körül. Fico azzal is megvádolta Šimečkát, hogy a kulturális és az igazságügyi miniszter elleni támadásokra használja ki a tüntetéseket. A miniszterelnök szerint Šimečka azokat a minisztériumokat támadja, amelyek „anyagi támogatásait elveszítik" a rokonai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?