Hallgat a mély, avagy a cseh TV2 történelmi adásai

Ha tehetem, rendszeresen nézem a cseh TV2-es csütörtökönként, este nyolc után sugárzott „Történelem CZ” című műsorát. Az adásban szerepelnek a cseh kultúrát, történelmet, művé?szeteket, közigazgatást, egyszóval a társadalmat érintő magyarázatok, okfejtések. Egy picit politikai íze vagy felhangja is van a műsornak, amit nem tartok hibának, mivel rámutat a jelenkori túlkapásokra, elhibázott lépésekre, hibákra is. Ámde a jónak tartott publicisztikai műsor iránti bizalmam egy picit kezdett meginogni a január 17-én sugárzott műsor után.

A fent jelzett napon az adás a háború utáni évek cseh parasztsága, a mezőgazdaságban dolgozó emberek kínkeserves életét hivatott feltárni, bemutatni. Súlyos következményekkel járó intézkedéseknek, emberi tragédiáknak lehettünk szem- és fültanúi.

Magam is falusi származású vagyok, tehát nem volt ismeretlen számomra a földönfutóvá tett parasztság sorsa. Ámde úgy rémlett, hogy Csehországban még kegyetlenebbül járt el a hatalom a „kulákokká” minősített parasztsággal szemben, mint például Szlovákiában. Idővel abból is kulák lett, aki a háború előtt nincstelen volt, de a háború befejeztével megkapta a kitelepített németek határvidéki földjeit, birtokait, amit szorgalmas munkával – mondjuk így – „felvirágoztatott”, gyarapított. Szovjet mintára embereket hurcoltak el, vetettek börtönbe, vittek munkatáborokba, közülük sokan sohasem rétek vissza családjukhoz…

A kulákok gyermekei ellen sem maradt el a megtorlás. Kitiltották őket a főiskolákról, később a középiskolákból és a gimnáziumokból is. Tegyük hozzá, hogy akkor az iskolaügyi miniszteri székben Zdenek Nejedlý professzor, zenetudós, a cseh pedagógusok atyja ült. No de ezek az intézkedések kiterjedtek Szlovákiára is, sokan saját bőrünkön tapasztalhattuk.

Mondom, fokozott figyelemmel kísértem a műsort, és vártam, hogy szó esik a Csehországba hurcolt, szülőföldjüktől messze távolba deportált szlovákiai magyarokról.

A műsorban szerepelő kimű?velt cseh fők egy árva szót sem ejtettek a jogfosztott, rabszolgaként kezelt, kétségbeesett magyarokról, kiskorú gyermekekről és szüleikről. A marhavagonokban szállított magyarok mintha nem is léteztek volna és egyetlen magyar se került volna Csehországba mezőgazdasági kény?szer?munkára…

Egyébként az a tapasztalatom, hogy a cseh sógorokban sosem volt hajlandóság beismerni történelmi, politikai hibáikat, ballépéseiket. Egyik újságíró, tévés, agrármérnök barátomnak kezébe adtam egy könyvecskét, amely szlovák fordításban a magyarok hontalansági éveiről, a Csehországba való kitelepíté?sekről szólt. Miután beleolvasott, az volt a véleménye, hogy ez „így nem igaz”, túlzás, a dolgok felnagyítása. Ezen aztán alaposan összevesztünk, de minden érvelésemre az volt a válasza, bizonyára a túlzott érzékenység beszél belőlem…

Sajnos, a csehek történelmi szemlélete egészen más, mint a miénk, nem hisznek a felsorakoztatott dokumentumoknak, a kitelepítésről szóló dekrétumok?nak sem.

Történtek túlkapások, de nem lehet általánosítani – vélik és állítják. Noha érzem és tudom, hogy a tévé kamerái előtt ülő professzor és politológus biztosan tud arról, hogy voltak magyar kitelepítettek, csak hallgat a történelem nem éppen humánus, embereket megalázó, szégyenletes oldaláról. Motesiky Árpád