Mélyponton a munkanélküliség

26,8 százalék a munkanélküliség Görögországban

Szlovákiában a második negyedévben történelmi mélypontra, 5,2 százalékra esett a munkanélküliek aránya.

A Szlovák Statisztikai Hivatal mai jelentése szerint ez 0,5 százalékponttal alacsonyabb mint 2023 hasonló időszakában, abszolút számokban kifejezve pedig az 5,4 milliós országban 142,7 ezer állástalant regisztráltak, a csökkenés már 12. negyedéve tart.

A munkanélküliek 64 százaléka tartósan, azaz legalább 1 éve állástalan, azonban kedvező fejlemény, hogy a második negyedévben végre e téren is pozitív elmozdulás történt, ugyanis hosszú idő után végre 100 ezer alá bukott a tartósan munka nélkül levők száma.

Az ország 5 nyugati megyéjében az állástalanok aránya 3 százalék vagy az alatti, viszont Besztercebánya megyében az idevágó mutató 6,8 százalék, Kassa megyében 8,7 százalék és Eperjes megyében pedig 10 százalék. Júliusban országos viszonylatban 94 ezer betöltetlen állást tartottak nyilván, azaz 1,5 munkanélkülire 1 állás jutott, azonban ezek döntő többsége a nyugati országrészben található. Ezzel szemben Kassa megye idevágó mutatója 6,6, Eperjes megyéé pedig egyenesen 9,4.

Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője hozzáfűzte: a viszonylag lassú gazadasági növekedés ugyan nem indokolja a javuló mutatókat, azonban a munkaerőpiacon tavaly végigsöprő korkedvezményes nyugdíjba vonulás (átmenetileg kedvezőek voltak a feltételek) miatt számos állás megüresedett, amit állástalanokkal próbáltak betölteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?