Fico: A Smer és az SNS csütörtökön kezdeményezi Šimečka leváltását

fíco kp

Kormánypárti képviselők csütörtökön kezdeményezik Michal Šimečkának, a PS elnökének leváltását a parlament alelnöki posztjáról – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Robert Fico (Smer) kormányfő. A rendkívüli ülés összehívására vonatkozó javaslatot a Smer és az SNS képviselői támogatják.

Fico megismételte, hogy Šimečka egyes családtagjaihoz, például a nagybátyjához, az édesanyjához és az élettársához kötődő alapítványok állami támogatást kaptak. Ennek kapcsán emlékeztetett az igazságügyi tárca hétfői bejelentésére, hogy a könyvvizsgálat megerősítette, törvénysértések történtek az emberi jogokkal kapcsolatos tevékenységekre nyújtott támogatások megítélésénél. „A jelentésben szerepel egy mondat, mely szerint 37 pályázat volt, amely nem teljesítette a törvényi feltételeket, ennek ellenére elbírálásra továbbították azokat. Köztük volt a Milan Šimečka Alapítvány is” – közölte Fico.

A rendkívüli parlamenti ülést az indítványozását követő hét napon belül össze kell hívni. A javaslatot Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke fogja előterjeszteni, Fico szerint titkos szavazás lesz. A Hlas álláspontjáról nem nyilatkozott a kormányfő, leszögezte, hogy a Smernek és az SNS-nek elegendő képviselője van az indítvány benyújtásához.

Šimečkát azért is bírálja a kormányfő, mert szerinte kihasználja a kulturális és az igazságügyi miniszter elleni tüntetéseket. Fico szerint azért, mert ezek azok a tárcák, amelyeknél Šimečka családja „elveszíti a pénzügyi hátterét”.

Fico visszautasította, hogy a családtagjai állami támogatást kaptak. A felesége elleni támadást nevetségesnek tartja, mivel csak az Igazságügyi Akadémia projektjének egyik felelőse volt. Martina Holečková (KDH) képviselő kijelentésére is reagált, aki szerint az Agentúra Smer Kft., ahol a kormányfő fia az ügyvezető, idén támogatást kapott az eperjesi (Prešov) munkahivataltól. „A Smernek saját ügynöksége van, az Agentúra Smer. 2013 óta kér a vonatkozó program keretében támogatást a hivataltól ún. védett munkahely fenntartására” – mondta Fico, hozzátéve, mindenki kérhet ilyen támogatást, aki rokkantnyugdíjast foglalkoztat. Visszautasította Šimečkának azt az állítását is, hogy az unokatestvére, Rastislav Rybanský 2009-ben több mint egymillió eurót kapott a nagytapolcsányi (Topoľčany) vár felújítására. „A vár az önkormányzat tulajdona, tehát az önkormányzat gyarapította a vagyonát” – mondta.

Fico még a múlt héten kijelentette, sosem fogja kétségbe vonni, hogy az ellenzéket megilletik bizonyos parlamenti posztok a választási eredmények alapján. „A legerősebb ellenzéki párt elnöke lett a parlament egyik alelnöke. De ez a poszt nem konkrét személyt illet, hanem az ellenzék valamelyik képviselőjét” – jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?