Magyar iskolába!

Lejárt lemeznek tűnhet, évek óta ugyanakkor ugyanúgy ismételjük saját magunkat, s ismételjük a maradék kisebbségi elit nyilatkozatait, véleményét arról, miért kell anyanyelvén okítani a kisiskolást. Pedig az érvek évtizedek óta változatlanok: az igazán megalapozott tudást anyanyelven lehet megszerezni, s bármit mondunk is, az iskola oktatási intézmény, nevelő, szocializáló szerepe egyre nagyobb. Már csak azért is, mert a gyermek ideje nagy részét ott tölti.

A hetvenes-nyolcvanas években a pártállami nyomás ellenére könnyebb volt az anyanyelvi oktatás mellett érvelni. A magyar tannyelvű iskolák országos átlagban is jobbak voltak, a kiemelkedő alapiskolák még kiemelkedőbb oktatási-nevelési programjairól nem is szólva. Pártállami bezártságunkban az iskolán kívüli tevékenység a butaságból, átlagból való kitörési lehetőséget kínálta. Minden érvnél hatásosabb volt a középiskolák felvételi mutatója, az egyetemekre bekerülő s azokat elvégző diákok száma. Nyolc hónapja az Európai Unió tagjai vagyunk. A diákság az egyetlen olyan réteg, amelynek számára a valóságban is megszűntek a határok, minden diák ott tanul, ahol akar, s ahol bírja (s amit elbír) a szülő pénztárcája. A konkurencia óriási, az elitképzésben nincs semmilyen határ, akadály, akármennyire furcsa, még nyelvi sem. Az igazán sikeres fiatalok ma olyan külföldi egyetemeken tanulnak, amelyek Európa legjobbjai, s teszik ezt angolul, németül, franciául.

Más a helyzet a középiskoláknál. Hallom az érvet, a nyolcéves magyar gimnáziumok elszippantják a legjobbakat a határ menti településekről, azok alapiskoláiból. Ne is csodálkozzunk ezen. A szlovákiaihoz hasonló válsághelyzetben lévő magyar közoktatás még mindig kiváló iskolákat működtet, s talán megérne egy szociológiai tanulmányt a kérdés: meddig akar még a felvidéki magyar kisebbségi lenni. Mert akár a szlovák iskolába, akár a magyarországiba való távozás legfontosabb üzenete (még ha önmagában hamis is) az, hogy a szülő gyermekét sikeres többségiként szeretné látni, deklarációktól, egyes vidékek akár felmért konzervativizmusától teljesen függetlenül.

Az elszivárgás egyetlen ellenszere a jó iskola. A szociban és Mečiar alatt létezett egyfajta dac. Ma nincs. Ma csak színvonal és józan ész van. Gyermekünk akárhol szerez is diplomát, érettségit, szakmát, útjának elején az a tanító néni, bácsi áll, aki szeptember elején anyanyelvén köszönti mint kisdiákot, kézen fogja s ki tudja hányadszor végigjárja vele a betűvetés, számolás nagy kalandjának első lépéseit. A leendő siker záloga az első napok, hónapok sikerélménye, ismert és szeretett nyelven és környezetben. Az efféle döntés lehet higgadt és érzelemmentes, de ha gyermekünkről van szó, az érzelmeket sem szabad szégyellni.