Lexa börtönben várja a tárgyalást

Dél-afrikai Köztársaság rendőrsége hazaszállíttatta és csütörtökön délután a pozsonyi repülőtéren átadta a szlovák hatóságoknak Ivan Lexát. A volt parlamenti képviselő három éves bujkálás után került a hatóságok kezére.

Dél-afrikai Köztársaság rendőrsége hazaszállíttatta és csütörtökön délután a pozsonyi repülőtéren átadta a szlovák hatóságoknak Ivan Lexát. A volt parlamenti képviselő három éves bujkálás után került a hatóságok kezére. Lexa az egykori Mečiar-kormány titkosszolgálati igazgatója volt, s a hazájában számos bűncselekménnyel vádolják.


1998 végén Lexa úgy lett a munkáját most befejező szlovák parlament képviselője, hogy Vladimír Mečiar exminiszterelnök, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS - LS) elnöke a saját mandátumát engedte át neki. Ivan Lexa mentelmi jogát a parlament megvonta, majd vizsgálati fogságba került. Ám nyolc hónap múltán szabadlábra helyezték, mert a korábban államfői jogokat is gyakorló Mečiar Lexa személyére szóló kegyelmi rendeletét a bíróság hatályosnak találta.

Ivan Lexa ellen az volt az elsőrendű vád, hogy a titkosszolgálatnál megszervezte és titkosszolgálati apparátussal külföldre hurcoltatta a Meciarral hadilábon álló akkori államfő, Michal Kováč fiát. Az akciót Kováć elnök lejáratására szánták. Ma már nem valószínű, hogy Lexát mindezért felelősségre vonják, az viszont várható, hogy tucatnyi más vádpont miatt akár másfél évtizedre is börtönbe kerülhet.

Lexát a dél-afrikai állam idegenrendészete azért vette őrizetbe és toloncolta ki a vártnál rövidebb időn belül, mert illegálisan tartózkodott az országban.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?