Levelezgetés fagypont fölött

Magyarország és Szlovákia olyan, mint két imádkozó sáska a nász előtt, csak nem tudják eldönteni, melyik a hím és melyik a nőstény. Mikuláš Dzurinda kormányfő dacból nem megy el a visegrádi négyek legközelebbi miniszterelnöki találkozójára, mert Orbán Viktor otrombákat mondott a kedvezménytörvény szlovákiai meg nem értéséről és Beneš elnök dekrétumairól. Persze, nem Mikuláš volt az úttörő, a csehek és a lengyelek pionírkodtak, nekik sem tetszett a benešezés. Orbánnak egyetlen brüsszeli nap alatt sikerült magára haragítania az egész visegrádi közösséget néhány kampányszagú mondattal. Ha ez így folytatódik, április 21-ig, a magyarországi választások végére nem lesz, aki a térségből szóba álljon Budapesttel, kivéve Bukarestet. És ezzel nem azt mondom, hogy a beneši dekrétumok vagy a szlovák státusellenkezés rendben van, hanem azt, hogy az időzítés továbbra is gyenge pont maradt, hacsak nem az „engem szerencsétlent mindenki támad” klisére hajaz valaki. Ezt játszotta el Wayne Gretzky, minden idők egyik legnagyobb jégkorongjátékosa is, aki a kanadai olimpiai csapat menedzsereként bejelentette: őket mindenki utálja. Pedig a többi csapat csak azzal a módszerrel szállt jégre ellenük, amelyet ők vezettek be úgy tíz évvel ezelőtt: bármilyen eszközzel leradírozni az ellenfelet.

Közben azért nyalják a bélyegeket a magyar és a szlovák külügyminisztériumban, folyik a levelezés, mi meg lassan elveszítjük a fonalat. Ki bírja figyelemmel követni, hányadik illatos levélkét cseréli ki Chlebo és Németh. Pedig egyre világosabb, egyik részről sincs politikai akarat a megegyezésre. Mindezt szép szavakba csomagolják: tárgyalások, megegyezés, remény. Mert az gebed meg a végén.

S hogy még tovább nyúljon a rágógumi, elfogadta intézkedéscsomagját a szlovák kormány is, hatálytalanítandó a kedvezménytörvényt. Kivizsgálják a státusirodákat, mindent elmondanak a Nyugatnak és tárgyalnak. Júniusig, mert azután jön a másik intézkedéscsomag. Kínos és unalmas ez az egész. A KDH is megunta, s olyan törvényt készül a nyakunkba akasztani, hogy attól koldulunk (már készülnek a mečiari párkapcsolatra). Mindent egybevetve: az egész egyetlen törvény és a megátalkodott makacsság miatt történik. Nekünk, szlovákiai magyaroknak a korong szerepe jutott a szlovák–magyar hokimeccsen. Celebrate humanity.

Nem lettünk gazdagabbak egy ombudsmannal sem, pedig nekünk azt ígérték, hogy a kisembernek is lesz ügyvédje. De hogyan is lehettünk olyan naivak, hogy azt hittük, meg tudnak egyezni a kormánypártok egy közös jelöltben?! Nem siratok senkit sem, akinek most nem sikerült, de az biztos, Ján Hrubala olyan taktikai érettségről tett tanúbizonyságot, hogy megérdemelné, ő legyen az ombudsman. Öt perccel tizenkettő előtt visszavonta jelölését, hogy legközelebb őt válasszák meg.

Gazdagabbak lettünk viszont az új felsőoktatási törvénnyel, amely alapján továbbra sem kell fizetni az egyetemi-főiskolai tanulmányokért. Mindez egy szavazaton múlott. Ahhoz képest, hogy mindenki tudja, milyen botrányos helyzetben vannak iskoláink, elég furcsa ez a döntés. Az a szociális demagógia, hogy ezzel megmentettük a szegények gyerekeit, nevetséges. Van néhány megoldás (pl. a diákhitel, alapítványi támogatások stb.), miért lenne természetellenes, ha valakinek áldoznia kell a jövőjéért – később ez többszörösen megtérülhet. Inkább az összeg felső határát kellett volna meghúzni, hogy meggátolják a kizsákmányolást. ĺgy viszont továbbra is téma marad az alultáplált iskolaügy.