Lépcsőházi költészet

Plinius egyik levelében élénken ecseteli az ókori irodalmi felolvasások menetét. A költők felolvasásaikat nem valamiféle művelődési házban tartották, hanem az akkori társasági élet (a fórum mellett) legfontosabb központjaiban, a nyilvános fürdőkben. A hallgatóság általában lustán gyülekezett, az emberek sokáig csak álldogáltak, cseverésztek az előcsarnokban, sőt sokan mindvégig onnan hallgatták fél füllel a felolvasott verseket, így ha azok nem nyerték el tetszésüket, észrevétlenül távozhattak. Valószínűleg csak maguk a költők ülték végig udvariasságból költőtársaik felolvasásait, hogy így szerezzenek saját maguknak is hálás hallgatókat, de biztosan akadt egy-két olyan felolvasó is, aki témáival vagy verseinek feltűnő újszerűségével becsalogatta még az előcsarnokban álldogálókat is. Plinius, aki maga is verseket írt, panaszkodik, hogy nehezen tud elszakadni Rómától s vidéki villája nyugalmába visszavonulva alkotni, mert nagyon sok költőismerőse van, s egyiket sem akarja megbántani... A költészet valójában ma is magukat a költőket érdekli leginkább, de – szerencsére – nemcsak költőből van egyre több, hanem – különösen Pozsonyban – egyre több kísérletet tesznek arra is, hogy a verseket a hétköznapi élet részévé tegyék. A mai pozsonyi polgárok viszont idejük nagy részét kénytelenek a városi közlekedési eszközökön tölteni, ahol a reklámok és felhívások mellett újabban verseket is olvashatnak. Az ókori felolvasásokhoz hasonlóan ez sem kötelező: ha nem túl zsúfolt a jármű, arrébb lehet lépni, lehet olvasás helyett cseverészni vagy kibámulni az ablakon. A költészet Pozsonyban nemcsak a villamosokon és trolikon, hanem más „közfórumokon” is megjelent: pl. az egyetem lépcsőházában, ahol versolvasás ürügyén feltűnés nélkül kifújhatja magát az ember, s ki tudja, nem talál-e közben a versek között valami kedvére valót...