Lassan nem látjuk át, mire számíthatunk jövőre

Úgy tűnik, hogy a lakosság jobb híján megemésztette a januári áremeléseket, azonban a héten a nagyiparosok kezdtek tiltakozni. Egyelőre viszont egyetlen elfogadható érvet nem hallottunk tőlük, például azt, hogy így esetleg drágábban kapnák a földgázt, mint a környező országok hasonló cégei.

Úgy tűnik, hogy a lakosság jobb híján megemésztette a januári áremeléseket, azonban a héten a nagyiparosok kezdtek tiltakozni. Egyelőre viszont egyetlen elfogadható érvet nem hallottunk tőlük, például azt, hogy így esetleg drágábban kapnák a földgázt, mint a környező országok hasonló cégei. Pedig még így is komoly versenyelőnnyel rendelkeznek, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy a gyáróriásukat szinte ingyen privatizálták, a munkásaik pedig a külföldi bérek töredékéért dolgoznak. ĺgy ha tőlünk, közemberektől elvárják, hogy rendes árat fizessünk a közszolgáltatásokért, akkor ez legyen természetes az eddig rejtett dotációkat élvező nagyvállalatokra is.

A jövő héten vár ránk az uniós csatlakozás szempontjából sorsdöntő koppenhágai csúcsértekezlet. Az elmúlt napok történései alapján már nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a jelölt országok esetleg nem kockáztatják meg ennek sikertelenségét és ezzel együtt a bővítés elhúzódását. Arra nyilván hiába várunk, hogy ettől a perspektívától az EU rettenne meg és gyorsan engedne. Egy hét múlva okosabbak leszünk, ezért inkább foglalkozzunk azzal, vajon itthon is megteszünk-e mindent a tagságért. Néhány napja Csáky Pál és Gyurovszky László járt Brüsszelben és jött haza a hírrel, hogy bizony mindannyiunknak keményen meg kell majd dolgoznunk az eredményért. Teljesen igazuk van, legfeljebb annyit üzenhetünk vissza, hogy bizony nekik is van még mit fejlődniük. Mert az elkövetkező hónapok során a hazai illetékesek és köztük a Magyar Koalíció Pártja minisztereinek tevékenységére is oda kell figyelnünk. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter éppen az elmúlt napokban úsztatott el egy hajót. A szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikával kapcsolatban emiatt legfeljebb reménykedhetünk, hogy csak két év újabb hátrányt szedünk össze és az igazán éles helyzetben, vagyis az unió következő hétéves tervezése során már más lesz a helyzet. A Nemzeti Vidékfejlesztési Tervvel kapcsolatban az összes MKP-s miniszternek ajánlhatjuk, hogy legalább a magyar és cseh kollégáiknál tájékozódjanak, mit is illik ilyenkor tenni. Mert most még elhanyagolhattak fontos lépéseket, de legközelebb erre már valószínűleg nem lesz lehetőségük.

Eközben feltartóztathatatlanul közeledik a január elejei nagy változás. Mivel valójában nehéz felmérni, mi is vár bennünket, érdemes odafigyelni minden ilyen elemzésre. Bár a szakszervezeteknek ilyen esetekben általában vastagon fog a ceruzájuk, azért nézzük meg az ő adataikat is. Ezek szerint családonként havonta a villanyért 112 koronával, a gázért 163 koronával, a vízért (a csatornadíjjal együtt) 59 koronával fizetünk többet, a többi csapás meglehetősen egyéni, így nehéz elemezni a hatásukat. A szakszervezetek által várt tízszázalékos infláció esetén (a hivatalos becslés 8,8 százalék) a havi többletköltségek 1351 koronával nőnek meg. Szép summa. De ez is csak egy kis szelete az egésznek, amelyet egyre nehezebb átlátni. ĺgy legfeljebb az újabb és újabb mozaikkockákat igyekszünk beépíteni a képbe. Ezek ezúttal a parlament költségvetési bizottságának javaslatai, amely szerint az egyébként is radikálisnak számító kormányjavaslathoz képest tovább emelnék a dohány fogyasztói adóját, illetve csökkenték a lakáshitelek állami támogatását. Talán az sem érdektelen információ, hogy az euró bevezetésével kapcsolatos magyarországi viták során szintén ezen a héten merült fel, hogy az államháztartási hiánnyal kapcsolatos kemény kritériumok teljesítése érdekében teljesen meg fog kelleni szüntetni ezt a támogatási formát. Márpedig mind a magyar, mind a szlovák illetékesek fogadkoznak, hogy a lehető legrövidebb időn belül bevezetik az eurót, és véleményük mellett akkor is kitartanak, amikor nemzetközi konferenciákon nagyobb óvatosságra intik őket. Ez egyébként szintén érdekes dilemma, de igazából akkor lesz róla érdemes vitatkozni, ha túléljük a jövő évi sokkot.

A hét kevés kellemes híre közé tartozik, hogy a gazdasági minisztériumban felszámolják az évek óta a korrupció vitathatatlan melegágyát jelentő kiviteli bizottságokat. Az új rendszerben mindenki egyforma eséllyel kérhet majd kiviteli engedélyt, és a sorompót akkor húzzák le, ha az exportőrök kimerítik a rendelkezésükre álló keretet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?