Kvóta: a 22-es csapdája

„A most érkezők közül a legtöbben nem beszélik a nyelvet, sokuknak semmi szakmája nincs. És nagyon téves elképzelésük van Németországról.  Ők csak a Mercedeseket látják az utakon, de arra nem gondolnak, hogy ezért itt is nagyon sokat kell dolgozni. Féltem őket, és féltem magunkat” – olvasom az Index müncheni riportjában megszólaló menekültpárti önkéntes hölgy aggodalmait. Az idézet rátapint az aktuális vita egyik legnagyobb hiányosságára: most krízis van, de mi lesz pár év, évtized múlva? Ezen most senki sem gondolkodik.  Brüsszelben elégedettek magukkal: kitalálták a menekültkvótákat. Pontosabban kitalálták a németek és a többi célállam vezetői, akik ezt az européer szolidaritás jeleként próbálják eladni, holott valójában az országukba áramló menedékkérők és bevándorlók egy részétől próbálnának szabadulni. Működni fog? A nagy „Keleti menetelésből” is láthattuk, hogy a migránsok nem akarnak a mi tájainkon maradni. Irány Németország vagy Skandinávia, ennél kevesebbel nem érik be. És most képzeljük el azt a menedékkérőt, aki Berlinben kap egy papírt, s azt mondják neki: Herr Ahmed, gratulálunk, öt évig Bulgária az otthona, a várnai menekülttábor. És ott marad öt évig – ugye nehezen tudjuk elképzelni. Az időlegesen hozzánk küldöttek nagy része – akár tetszik a németeknek, akár nem – előbb-utóbb úgyis náluk fog kikötni. Nem azért, mert elkergetjük őket: Szlovákia mind az 5 millió lakosa felsorakozhatna Welcome Refugees táblákkal, akkor is a gazdagabb államokba mennének.  Jelenleg nem látni azt az eszközt, amely reálisan ide köthetné őket. A menekültkvóta, tűnjön bármennyire szolidárisnak és megalapozottnak, csak tüneti kezelés. Amelyért az EU politikailag nagy árat fog fizetni – csúnyán összevesztek rajta a tagállamok –, miközben valódi megoldást aligha nyújt. A 20 ezres keret is kiborította az érintetteket, a 160 ezres aktuális kvóta ellen rúg-kapál Visegrád. Pedig már ez is kevés, csak idén több mint 1 millió migráns érkezik az EU-ba. Jövőre várhatóan még több.  Azt pedig még csak találgatni lehet, hogy a jelenlegi hullám beindít-e egy ennél is nagyobb és tartósabb népvándorlást. A harmadik világban emberek milliárdjai élnek szegénységben, és reményt nyújthatnak nekik a mostani képsorok. A menekültkvótáknak és az érkezők lelkes fogadtatásának ugyanis rövid távon van egy hátulütője: még több embert biztat az embertelenül veszélyes út megtételére, korábbi egzisztenciája feladására – ugyanis távolról sem csak a háború elől menekülők jönnek, sok gazdasági bevándorló is van köztük.  A 22-es csapdája. Hosszú távon pedig az integráció kérdése a hátulütő. Ha elült a lelkesedés, akkor jönnek majd elő azok a kérdések, amelyeket a kommentár elején idézett önkéntes tett fel. Hogyan tovább?