Kulturális veszteségeink IV.

tux

Igen! Büszkék lehetünk az anyaország állampártjára, úgy is, mint a nívós művészet védelmezőjére. 

Mert eddig senki sem vette észre, hogy a Billy Elliot című musical az egészséges fiúgyermekek „bebuzulásának” veszélyét hordozza. Nem is értem, miért nem tiltották be az alapját képező 2000-es filmet is. A történet egy kissrácról szól, aki a családi hagyománnyal szembefordulva a boksz helyett a balettet választja, abban találja meg önmagát. A musical szerzője a köztudottan meleg Elton John.

Mindig rühelltem Elton John zenéjét, viszolyogtam a nyálas dalaitól. Amikor a Billy Elliot debütált Londonban, szurkoltam, hogy bukjon meg. Nem bukott meg, sőt a világ számos pontján bemutatták. A Magyar Állami Operaházban, illetve az Erkel Színházban két éve fut, a 90 előadást 101 ezren látták. Szerencsé-re köztük volt a Magyar Idők című teljesen független lap méltán elismert színikritikusa, N. Horváth Zsófia, aki végre megírta a tutit. „Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?” Tényleg, miért kell balettoznia egy fiúnak valamilyen férfias szabadidős tevékenység helyett? „Ha már balettozik, akkor csak meleg lehet. Ezt abból is tudhatjuk, hogy beletettek egy csomó jelenetet A hattyúk tavából, amiről a műveltebb közönség tudja, hogy erről a problematikáról szól az egész, valószínűleg azért, mert Pjotr Csajkovszkij is meleg volt.”

Na tessék! És a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter nem átallott gúnyos, ironikus hangnemben válaszolni. Ebből is idézünk, bár nem szívesen: „Attól, hogy valami operaszínpadra kerül abból, ami az életnek eltagadhatatlanul része, még nem propagáljuk. Kampánytanácsadó vagy konferenciák sztárja is lehet deklaráltan homoszexuális és mégis konzervatív, sőt még az is lehet, hogy Zsófia körül is van ilyen beállítottságú ember! /.../ „Mert igen, a cikkíró hölgy lesajnáló véleményével szemben még bányászgyerekből is lehet balett-táncos, aki nem feltétlen meleg, s a Jóisten legnagyobb igazságossága, hogy bárhova adhat talentumot. Művészit is – oda is, ahol se vezetékes víz, se gáz, se telefon, se aszfalt, se tömegközlekedés, se közvilágítás. Onnan jövök én is.”

Mit mondjak, felháborító, egy rohadt libsinek is a becsületére válna ilyen válasz! Ezután bő két hétig csend volt Billy körül, aztán tegnapelőtt Ókovács közölte, hogy a nyárra tervezett 44 előadásból 15-öt törölnek. „Félreértések elkerülése végett aláhúzzuk: az előadásokat nem a sajtóvita miatt hagyjuk el, hanem a sajtóvita nyomán visszaesett érdeklődés miatt” – áll a közleményben.

Gyorsan megnéztük a jegyértékesítést: nem tapasztaltunk visszaesést, sőt, a legtöbb előadás telt házasnak tűnt, de nyilván rosszul láttuk.

Egyértelmű, hogy N. Horváth Zsófia – ha egyáltalán létezik – felsőbb utasításra írta, amit írt, és hogy most is odafentről szóltak le az operaház főigazgatójának, aki eddig nem értett a szóból, pedig a kinevezésekor még jó kádernek tűnt. Vagy töröl egy csomó Billy Elliot-előadást, vagy repül – így szólhatott az ultimátum, ami helyes is, csak támogathatjuk. Sőt, a leghelyesebb az lenne, ha minden színház minden bemutatója előtt egy szakértői bizottság megtekintené az előadást és hasznos észrevételeivel segítené az alkotókat, hogy többé soha nem kerülhessen színpadara olyan mű, amely „tökéletesen szembemegy az állam céljaival”.

Nálunk is minél előbb be kellene vezetni ezt az egészséges rendszert!

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?