Közérzeti barométer

Szlovákiában tavaly átlagosan hét százalékkal növekedtek az órabérek. Ez kétségtelenül jó hír. Persze, attól függően, „honnét” nézzük. Mert, ugye, ha csak a környező országokhoz viszonyítva vizsgáljuk ezt a keresetnövekedési mutatót, arcunkról könnyen lehervadhat az elégedettség mosolya. A transzformálódó országok között ugyanis már csak a balti országokban, Romániában és Bulgáriában alacsonyabbak az órabérek. Az olcsó és képzett munkaerőt kereső külföldi befektetők idecsábítása szempontjából ez talán nem is lenne olyan nagy baj, mindaddig, amíg az infláció elviselhető mértékű, s a keresetek meg a nyugdíjak úgy-ahogy követik ezt a növekedést.

Az átlagkeresetek alakulásának régiók szerinti vizsgálata azonban olyan képet tükröz, amelyre mindenképpen oda kell figyelniük a hazai gazdaság fejlődésének ösztönzéséért felelős gazdaságpolitikusoknak. A nyugati és keleti országrészek közötti különbségek az átlagkeresetekben is megmutatkoznak. Főleg a gazdaságilag gyengébb térségekben él vissza a vállalatok jelentős része a munkavállalók kiszolgáltatottságával, és egyelőre nem is hajlik arra, hogy alkalmazottait jobban megfizesse. A keleti végeken az átlagórabér tavaly nem érte el a 80 koronát, míg a fővárosban 120 korona körüli ez a mutató. Elemzők szerint a munkanélküliség által leginkább sújtott térségekben az alacsony bérek növelésének esélye mindaddig jelentéktelen, amíg némely vállalatok adó- és járulékfizetési terhek nélkül, „zsebből fizetve” foglalkoztathatnak embereket, a szankcionálás különösebb veszélye nélkül. Amíg e téren nem következik be radikális fordulat, az ilyen „foglalkoztatáspolitikát” űző vállalatok azok munkadíját se emelik, akiket „bejelentetten” alkalmaznak.

Márpedig az adó-, egészség- és oktatásügyi reformok áremelő hatása a többi árdrágító intézkedéssel együtt érezhetően a reáljövedelmek csökkenéséhez vezet. Még akkor is, ha a jegybank erélyesen őrzi a korona erejét. A munka-, szociális és családügyi minisztérium szerdán kormány elé kerülő jelentése szerint pedig jelentős ársokk vár a lakosságra az EU-hoz való csatlakozásunkat követően is. Erre ugyancsak fel kell készülni. Főképp azért, mert nyilvánvaló, hogy leginkább az olyan termékek és szolgáltatások ára drágul tovább, amelyek a gyengébb szociális helyzetűek és a nyugdíjasok esetében már most is a fő kiadási tételeket képezik. Az államnak tehát fel kell készülnie az említett rétegek jövedelmének megfelelő kompenzálására. Nem engedhető meg, hogy az elkerülhetetlen reformok megszorításait leginkább megérző rétegek az EU-hoz való csatlakozás után még lejjebb csússzanak. Némileg biztató, hogy a Kaníkék által elkészített szociális barométer rámutat, mi is vár az átlagkereseteket és átlagnyugdíjakat tekintve egyelőre jóval az uniós államok mögött kullogó lakosságra.

Szívesen elhinnénk, hogy a jelentés azt jelzi, a további reformlépések során a kormány nem mellőzi teljesen a szociális szempontokat.