Közepesnél rosszabb

A Dzurinda-kormány megbízatási időszaka néhány hét múlva letelik. Az ország körülményeit ismerve már az is dicséretesnek számít, hogy egyáltalán kitöltötte a 4 éves ciklust, azonban emeljük kissé magasabbra a lécet, és vizsgáljuk meg, milyen osztályzatot érdemelne a kabinet. Ha csak a közvéleményre szorítkoznánk, akkor bizony nagyon komor a kép, hiszen a megkérdezetteknek mindössze 18 százaléka elégedett a kormány munkájával. Ilyen mértékű kiábrándultság pedig gyakorlatilag ötöst, azaz bukást jelent. Ugyancsak nagyon rossz volna az osztályzat, ha az 1998-as parlamenti választások előtti ígéreteket kérnénk számon: az 56 ezer lakást, a 10 százalékos munkanélküliséget, a kétszeresére emelkedő fizetéseket. Azonban ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy nem a választások előtti túlfűtött ígérgetéseket kell alapul venni. Ha a Dzurinda-kabinet ténykedését területekre bontjuk, akkor a legjobb osztályzatot, akár 1- jegyet is kaphat a külpolitika, amely helyrehozta a mečiari korszak túlkapásait, beléptünk a fejlett országokat tömörítő OECD-be, az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon futószalagon zárjuk le a fejezeteket, és a NATO is karnyújtásnyira van. A bökkenő az, hogy a lakosság ugyan elismeri a jobb külhoni képünket, ám igazán az érdekli, hogy születnek-e új munkahelyek, milyen a közbiztonság, milyen az egészségügyi ellátás színvonala, s egyáltalán, emelkedik-e az életszínvonal. Nos, éppen e területeken érződik a legkomolyabb elmaradás. Persze könnyű volna most a képzeletbeli bizonyítványt teleírni négyessel meg ötössel, inkább azt kell tekintetbe venni, a Mečiar elleni összefogáson alapuló, a lehető legvegyesebb képet mutató kormánykoalíció a folyamatos érdekegyeztetés, kompromisszum közepette vajon képes lett volna nagyobb teljesítményre is. Ami a gazdaságot illeti, a külföldi tőke becsalogatása terén biztosan többet tehetett volna, továbbá a nyugdíjreform, valamint az egészségügy jobb pénzelése terén határozottan elmaradt. Ennyi bizonyosan benne volt a rövidesen búcsúzó kormányban. Ha az előbbiek terén többet tett volna, akkor hármas osztályzattal zárhatna, így viszont legalább fél jeggyel rosszabbat érdemel. Ne feledjük, minden ország olyan vezetést kap, amilyet megérdemel. Szlovákia polgárai 1998-ban a lehető legszétforgácsoltabb politikai szerkezetre voksoltak, emiatt túl lassú az előrelépés. Legyen ez számunkra is tanulság, s okulva az 1998-as tapasztalatokból, szeptember végén már valóban csak a progresszív, az ország szekerén lendíteni tudó pártokat kellene megtisztelnünk szavazatunkkal.