Közelítés egy költőhöz

Aki az országos vers- és prózamondó versenyre érkezett Rimaszombatba, annak Szászi Zoltán költő szerint a szó a kenyere, a vers az itala. Nos, ez talán túlzás, a srácok gyakran a tanár vagy a szülő álmait váltják valóra, nem megszállott versolvasók, inkább focizni, diszkóba járni szeretnek. Egy élő költőre azonban sokan kíváncsiak.

Milyen lehet a bácsi, aki azokat a vicces gyerekverseket és keserűen ironikus megfigyeléseket papírra vetette? Az illető ráadásul gömöri, most jelent meg egy gyűjteményes kötete, szóval: aktuális kísérőprogramot találtak ki a szervezők. Nem rajtuk múlott, hogy a költő helyett inkább a helyszínen felolvasott versei beszéltek. A költő szájában ugyanis „összehomályosodtak a szavak”, a feltett kérdésekre alig hallhatóan, vagy összefüggéstelenül válaszolt, és láthatóan inkább a Hét törpében ült volna a nép egyszerű fiaival, mintsem egy könyvbemutatón. Az érdeklődők viszont így is erős élménnyel távoztak: láttak egy bohém életművészt, aki nem tudni, hogyan teremti elő nap mint nap a pityókára valót, hiszen rendes állása régóta nincs. Önmenedzseléssel sem foglalkozik, Magyarországon alig ismerik, pedig száz év múlva nemzedékéből talán csak őt fogják tanítani a hazai magyar gimikben. Nem nyomul, nem szerepel a médiában, tehát nem is létezik. Csak éldegél, pusztítja magát és elképesztő nyelvi humorral és rímjátékokkal teli verseket ír. Annak megemésztésére pedig, amit a hatvan-hetven fős rimaszombati közönség szombaton látott, hívjuk segítségül Czeizel Endrét, aki a költők ivási szokásait is kutatta. Abból indult ki, hogy a zsenialitással sokszor együtt jár az önpusztító életmód. Szerinte az alkoholbetegek aránya a költők körében ötször magasabb a szokásosnál; például a nép körében a rendszeresen ivók aránya 40, a vizsgált poéták között viszont 70 százalék. A sokat ivók a népesség 2 százalékát adják, a költők körében arányuk 10 százalék. És a rendszeresen lerészegedők átlagos aránya 3,5, a versfaragóknál ez 24 százalék. Adyról például köztudott volt, hogy a versek leadási határidejének közeledtével több liter borral zárkózott be szobájába. „Ez órákban szoktam én érezni azt, hogy az élet nem rejtély, nem csoda, nem titok, gyerekesen egyszerű. Az élet néznivaló és éreznivaló, mindenben benne van a szépség és a béke, s minden fölött vagyunk mi, akik ezt érezni tudjuk, képesek vagyunk. Ilyenkor teremtő kedve van az embernek…” – hangzott az indoklás. Azt viszont nem tette hozzá, hogy az átlagos képességű embert az alkohol legfeljebb versírásra hangolhatja, de tehetséget nem tud kölcsönözni neki. Gömöri költőnk viszont isten áldotta tehetség. Az Adynál elemeire bomló világ után nála már a nyelv is elemeire bomlik. Ami egyszerre csodálatos és félelmetes.