Új magyar díjesélyes

kép

Az Európai Filmakadémia nyilvánosságra hozta azt a 29 alkotást, amelyek közül az Európai Filmdíjak 24 kategóriájának jelöltjeit választják ki az elkövetkező hetekben: köztük szerepel Moldovai Katalin első, Elfogy a levegő című mozifilmrendezése is.

A filmet megtörtént események inspirálták. A főszereplő Ana irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Egy szülő azonban feljelenti Agnieszka Holland Teljes napfogyatkozás című filmjének ajánlása miatt. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amely próbára teszi emberi kapcsolatait.

A film világpremierje a torontói filmfesztiválon volt, díjazták Varsóban, a franciaországi Arras-ban és Mons-ban, Thesszalonikiben, Belgrádban, a Mannheim-Heidelberg fesztiválon, Triesztben, Lagów-ban és Kassán is.

Az Európai Filmakadémia a kontinens filmművészetének meghatározó alkotásait díjazza, minden páratlan évben Berlinben, minden második évben pedig egy-egy európai városban adják át az Európai Filmdíjakat. A díjátadó gálát idén a svájci Luzernben tartják december 7-én.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?