Kötötték az ebet a karóhoz

Kedves Asszonyom!
Az április 5-én a Levélbontásban megjelent cikkéből arra lehet következtetni, hogy nem követte figyelemmel az államfőjelöléseket.
Ugyanis ha sorsdöntő ügyekről van szó, a családtagok megtárgyalják a dolgot (remélem, így történik Önöknél is). ĺgy kellett volna tenni a koalícióban is.

Kedves Asszonyom!

Az április 5-én a Levélbontásban megjelent cikkéből arra lehet következtetni, hogy nem követte figyelemmel az államfőjelöléseket.

Ugyanis ha sorsdöntő ügyekről van szó, a családtagok megtárgyalják a dolgot (remélem, így történik Önöknél is). ĺgy kellett volna tenni a koalícióban is. De Mikuláš Dzurinda felrúgva a szabályokat, nem tárgyalva a többi koalíciós partnerrel, bejelentette, hogy az ő jelöltjük Eduard Kukan külügyminiszter, és kötötte az ebet a karóhoz.

A Magyar Koalíció Pártjának vezetősége többször figyelmeztette a kormányfőt, hogy közösen válasszanak ki olyan személyt, aki mind a négy koalíciós pártnak megfelel, de ő nem volt hajlandó. Ezért a Magyar Koalíció Pártjának vezetése úgy döntött, hogy értékrendileg a kereszténydemokrata František Mikloško áll a legközelebb az MKP értékrendjéhez, habár sejthető volt, hogy a második körbe nem jut be (ugyanis arra is tekintettel kell lenni, hogy a párt megtartsa arculatát).

Én személy szerint mint magyar ember nem tudtam volna támogatni Kukan urat mint volt kommunistát (mert ilyen már volt az ezelőtti ciklusban), és aki a fő hangadója volt a kedvezménytörvény megtorpedózásának. Azt hiszem, hogy ebben az országban vagyunk többen is, akik így gondolkoznak, és elveikhez hűek maradnak. Tehát Önnek a kérdést úgy kellett volna megfogalmazni, hogy meddig tűrjük Dzurinda egyeduralmát vagy császárkodását a kormányban.

Hiszen ha figyeli a politikát, láthatja: a miniszterelnök döntéseivel szétverte a koalíciót, a kormányt (kisebbségi kormány, pénzbotrány az SDKÚ-nál stb.). Ne azokat szólítsuk lemondásra, akik egészségüket nem kímélve (értsd az MKP vezetését) harcolnak a felvidéki és az összmagyarság érdekeiért, s akiket nyugati körökben nagyon is elismerik eddigi politizálásukért, politizálási stílusukért.

Dr. Bastrnák Sándor Perbete

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?