Koalíciós tapogatózás

Az elmúlt hetekben többször is alkalma volt kormánybéli partnereire megsértődni a Magyar Koalíció Pártjának. Pedig ha azt mondjuk, hogy „többször is”, az ilyen események közé még nem is jegyeztük fel azokat a mozzanatokat, amelyek a kedvezménytörvény körüli szlovák–magyar nézeteltérésekről szólnak. Csak olyan jelenségekről van szó, hogy egy-egy Nyugatra utazó delegációból kihagyják a magyar nemzetiségű államtitkárt, netán az MKP képviseletében működő miniszterelnök-helyettest. A legsértődékenyebb mezei szittyák erre úgy reagálnak, hogy a kormányból való kilépést kommendálják Bugár Bélának. A diplomatikusabbak is fájlalják a mellőzést, de ők belátják, hogy nem babra megy a játék, és azt mondják: szlovákiai magyar érdek a kormányban maradás. Félreértés ne essék, amikor a legsértődékenyebb, illetve a diplomatikusabb magyaroknak a három másik kormánypárt magyarmellőző törekvéseire való reagálást vázoltam, nem azokra gondoltam, akiket a kormánydelegációkkal nem utaztattak, mondjuk, Brüsszelbe. Valóban csak azokra gondoltam, akik a kormányalakításban, az államtitkári vagy más főhivatalnoki funkciók elfoglalásában csak annyira érdekeltek, hogy voksukkal néhány tucat nemzetibelijüket bársonyszékbe juttattak. A közmagyarok zöme – ez nyugodt lelkiismerettel állítható – egy nyugati delegáció összetételéről olvasva nem azon háborodik fel, hogy úgy általában minden magyar politikust itthon hagytak. Ha az ügyből nem lett volna a napilapokban címoldali sztori, talán észre se vettük volna. Azt azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy miután az MKP vezetőinek valamelyike sarkára állt, a delegációba besuvasztottak egy magyart. Pótlékként. Valahogy úgy, miként a pártállamban is minden Moszkvába indított küldöttségben volt legalább egy munkás, egy paraszt és egy dolgozó értelmiségi. Nem az igényesség netovábbja, hogy az MKP agytrösztje ezt a megoldást 50 százalékos sikernek tekinti. Ennyit a mezei magyarok felháborodási hajlandóságáról, illetve a megnyugtatásukra tett intézkedésekről. Azonban arról is érdemes elgondolkozni, mi rejlik a lassan már sorozatossá váló koalíciós sértegetések mögött. Dzurinda miniszterelnök például váratlanul elfogadhatatlannak minősítette az egész kedvezménytörvényt. Pedig minden, legalább közepesen tájékozott szlovákiai kezdettől fogva tudja, az eredetileg kifogásolt két pont is bőven elegendő ahhoz, hogy a nemzetközi fórumok a státustörvényt megalapozottan feszültséggerjesztővé nyilvánítsák. E mögött csak az állhat, hogy a miniszterelnökkel az élen a koalíció három tagja szondázza, hol húzódik az MKP tűrőképességének határa. Közben sejtetik, hogy Fico az ajtó mögött hallgatózik. Pedig a Smer elnökének ha van egy kis esze, pártját nem lesz hajlandó elkoptatni Dzurinda ambícióinak oltárán.