Kiskaresz és az iskola

Kiskaresz fancsali képpel indul reggelente. Valahogy nem igazán jött még rá az oskola ízére. Ami máris nem tetszett neki, órákig egy helyben kellett ülni. Ezt ő nem szokta meg. Akkor ült utoljára egy helyben több mint egy órát, amikor a nagypapa rábízta az öreg Zetort és szánthatott. Mert Kiskaresz falun él. Alig három kilométerre a várostól. Van helyi járat, de ő inkább gyalog jár. Merthogy azzal is telik az idő, meg annyi mindent lehet látni menet közben. Az út mellett ott van a mezőgazdasági repülőtér. Kiskareszt ismerik az ott dolgozó bácsik, néha a pihenő gépekre is felengedik, bár ahogy mondják róla, talán képes lenne bármelyiket beindítani és elröppenni vele, így inkább még a startkulcsot is kiveszik. Mert a gyerek igencsak motoros egy fiú ám. Van otthon egy öreg traktor, azzal szokott papával kimenni a földekre. Vagy szántani, vagy vetni. Idén nyáron már egyedül vitte ki a szénaforgatót. Megbízható, csöndes gyerek, de ha gép van a közelben, mélybarna gombszeme szinte csillog. Nem fél az olajtól, kosztól, pontosan ismeri a csavarkulcsokat, minden autót megismer a zúgásáról. ĺgy hát aztán nem is érti szegényke, miért is kell még neki iskolába járni. Haragosan indult ma reggel is. A bágyadó őszi napsütésben kócos kis verebek cserregnek a drótokon. Kiskaresz ismeri mindegyiket. Soha nem csúzlizta a madarakat, tavaly még egy sérült vadgerlét is meggyógyítottak a nagypapával. Mindent a nagypapával együtt csinál. Kiskaresz apukája jó pár éve meghalt. Felborult vele a kombájn. A fiú egyéves múlt akkor éppen. Anyja reggeltől késő délutánig dolgozik a városi nagyáruházban. Otthon csak a nagypapa van, mama is elment a fia után, bánatában. A papa pedig az ősi földeket műveli. Kérges kezű, kevésszavú ember. Pillantásokból értik egymást. Kiskareszt bántja a dolog, hogy nem segíthet papának. Ezért nem szeret iskolába járni. Reggel, ahogy elindult, nem vette észre, hogy papa valamin mesterkedik. Valami olyan szerkentyűn, ami kedvvel vinné a gyereket iskolába. A szélső parcella, ahol a lóhere van, szomszédos az iskola telkével. Megvan az másfél kilométer is, rövidebb az út arrafelé, mindig arra jártak be a piacra, míg volt mit bevinni. Onnan már csak át kell menni a főbejárathoz, aztán bent van a gyerek. Nem kellene neki körbe menni. Papa egy régi Moszkvics alvázából már régóta tervezett egy kis erdőrejáró szerkentyűt eszkábálni. Hát mostanra kész lett. Az első út a lóherésen át az iskolába Kiskaresszal. A gyerek vezeti a gépet. Papa sokat nem szól, néha mordul kicsit, ha csúszik a tengelykapcsoló. „Mától, amíg az út járható, evvel járunk iskolába. De ha egy malacot is kapsz, szétszedem” – mondja. A gyerek ránéz, bólint, megöleli az ősz hajú, cserzett arcú öregembert, aztán uzsgyi be az iskolába. Az öreg meg néz utána, szemébe valahogy beleesett egy napsugár, vagy valami muslinca. Mert csak úgy folyik a könny belőle. Olyan ez a gyerek, mint az apja volt. Csak most már tanuljon! Annyi benzin meg csak akad még, hogy reggelente, míg nem hűvösödik, be bírjanak gurulni.