Kisiklott kabinetdöntés

Tévednek azok, akik a jobboldalisága miatt ostorozzák a jelenlegi szlovákiai kormányt. Ugyanis Nyugat-Európában több olyan kabinetet sorolhatnék fel, amelynek nemcsak a jelszavaiban, hanem a tetteiben is megnyilvánul a szociális érzékenység. A legfontosabb ellenérvem azonban mégiscsak az, hogy a dilettantizmus, valamint a lakosság gondjai iránti empátia sosem ideológiafüggő. Erre éppen a Dzurinda-kabinetnek a szárnyvasutak megszűntetéséről hozott határozata a legújabb szomorú példa. Nem kell ahhoz egyetemi közgazdasági oklevél, hogy bizonyítsuk: az ügyben a közlekedési miniszternek és néhány más érintett tárcavezetőnek nincs igaza. Még akkor sem, ha számos fontos szemponttól elvonatkoztatva csak pénzről és számokról beszélünk.

Való igaz, hogy ha nem közlekednek a vicinálisok, akkor az államkassza megtakarít évente vagy fél millió koronát. Feltéve, ha a teherszállítást is megszünteti. Ami a vasút állami támogatásának hozzávetőleg tíz százaléka. Ilyen szempontból elég nagy a megspórolt összeg. Ám ennél sokkal nagyobb a rossz döntés miatt bekövetkező azonnali, valamint hosszabb távon jelentkező kár. Sokan ugyanis amiatt veszíthetik el a munkahelyüket, hogy nem lesz mivel – miként sok középiskolásnak, egyetemistának is – ingázniuk. A vonatpótló buszok sem jelentenek mindenhol megoldást. Az adott régiók emiatt aztán nagyon sokáig még inkább menthetetlenül lepusztult térségek lesznek, hiszen minden vállalkozó az új munkahelyek megteremtése előtt azt is alaposan megvizsgálja, milyen a beruházásra kiszemelt település infrastruktúrája, van-e vasúti összeköttetése. Nyilvánvaló, hogy az állam anyagi lehetőségei korlátozottak, le kell faragni a közkiadásokat.

Ám még ennek tudatában sem szabad az érintett lakosság sorsa iránt érzéketlen, szakmai szempontból pedig megalapozatlan döntéseket hozni. Az lett volna a kívánatos, ha a végleges verdikt előtt a kabinet olyan törvénymódosításokat javasol, amelyek elfogadása lehetővé teszi, hogy a megyei, esetleg a helyi önkormányzatok is részt vállalhassanak a helyközi autóbusz-és vonatközlekedésben. Ezzel kellő időben és megfelelő jogszabályokkal esélyt kínáltak volna a régió megválasztott tisztségviselőinek ahhoz, hogy találjanak ők is anyagi forrásokat a valóban fontos szárnyvonalak fenntartásához. Bizonyos mértékig jogos kritikával illethetők a regionális megyei képviselők és ennél kisebb mértékben a polgármesterek is, mert – ugyan valóban nincs még kellő jogkörük, anyagi eszközük e gondok kezelésére sem – az érintett lakosság segítségével még a végső döntéshozatal előtt sokkal erősebb nyomást kellett volna gyakorolniuk a valós problémákat túl pökhendien szemlélő kormányra. S kikényszeríteni a döntés elhalasztását, illetve minden összefüggés és következmény alapos elemzését.

A választópolgárok több határozottságot vártak el az MKP szakértőitől és politikai döntéshozóitól, mert az egyszeri kormányvétó és a tartózkodás a kabinet szavazásán alibizmussal elegyített, bátortalan tett volt. Ennél jóval erőteljesebb érdekképviseletet várnak el Dél-Szlovákia polgárai, akik a saját bőrükön érzik, hogy a szociális ügyek nem ritkán súlyos regionális, s ezáltal nemzetiségi gondok is, amelyek szülőföldünk jelenét és jövőjét befolyásolják. Minderről a bársonyszékekben és a pártközpontban sem szabadna megfeledkezni.