A Hamász felelősségre vonását ígérte Joe Biden az újabb amerikai túsz halálát követően

izraeli-palesztin 2023

A Hamász felelősségre vonását ígérte Joe Biden vasárnap, amikor megerősítette, hogy egy amerikai-izraeli állampolgár is a Gázai övezetben megtalált és azonosított halottak között van.

Az elnök közölte, hogy az újabb amerikai áldozat a 23 éves Hersh Goldberg-Polin, akit tavaly október 7-én az izraeli zenei fesztiválról hurcoltak el a palesztin fegyveresek. Joe Biden méltatta a túsz szüleinek bátorságát, bölcsességét és kitartását. Azt írta, hogy ismeri őket. Hersh Goldberg-Polin szülei augusztus 21-én felszólaltak a Demokrata Párt elnökjelölő konvencióján Chicagóban, ahol a túszok szabadon engedését kérték. Joe Biden közleményének szavai szerint "fáradhatatlanul dolgoztam, hogy a szeretett Hersh biztonságban hazajusson, és szívszaggató volt a hír haláláról". Hozzátette, hogy "a Hamász vezetői fizetni fognak ezekért a bűncselekményekért". 

Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt külön közleményben fejezte ki részvétét az amerikai túsz halála miatt. A szabadságát töltő Joe Biden szombaton ismét az Izrael és Hamász közötti háború végét sürgette, és azt mondta, hogy küszöbön áll a tűzszünetről szóló megállapodás. Donald Trump volt elnök Hersh Goldberg-Polin haláláért Joe Biden és Kamala Harris politikáját tette felelőssé. 

Az X közösségi oldalon közzétette bejegyzésében azt hangoztatta, hogy az amerikai-izraeli kettős állampolgár halálának oka az Egyesült Államok nemzetközi erejének és vezető szerepének hiánya. Hozzátette: a Hamász terrortámadáshoz hasonló nem történhetett volna meg elnöksége idején, és ismét azt ígérte, megválasztása esetén véget vet a harcoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?