Kísérteties 17 százalék

A hét első felében az EP-választásról megjelent kommentárok szerzői mind arra keresték a választ, hogy vasárnap miért csak oly kevesen mentek el szavazni. Annak szemügyre vétele se lenne minden tanulság nélkül való, hogy az a nem egészen 17% miért ment el. Politológusaink és statisztikusaink számára nem titok, hogy ebben az országban a népesség néhány, egyesek szerint 5-10%-a akkor is elmegy szavazni, ha fogalma sincs, mi a voksolás tétje. Van, aki unalomból teszi, van, aki ezt az előző rendszerben megszokta. Az EP-választáson eredményes öt párt közül négy úgyszólván azonos számú szavazatot kapott. Tehát meglepően, szinte kísértetiesen egyforma a pártstruktúra legfontosabb erőinek szereplése. Ha a négy eredményes 17%-ából levonjuk mondjuk azt a 10%-ot, amelyet a minden választáson minden körülmények között aktívak tesznek ki, marad az ösztövér 7%. Ez a részarány tálcán kínálja, hogy feltegyük a kérdést: ez vajon a lakosságnak nem azt a részét jelenti, amely a legközvetlenebbül érdekelt a pártok valamelyike győzelmében? Mi ennek az oka? Van, aki a politikai csömört hibáztatja. Mások a tömegtájékoztatást állítják vádlottak padjára, vagy a vezető politikusok szerénytelenségét. Minden állításban van némi igazság. A társadalom állapotáról, minőségéről azonban minden ilyen részigazságnál többet elárul, hogy van néhány százaléknyi szavazó, aki akár minden héten is hajlandó urnákhoz járulni, akit a politikusok hányavetisége se irritál. Ez a néhány százaléknyi szavazó, ha kisbalták potyognak az égből is, az általa kiválasztott pártra voksol. Az ilyen csoportok létét mindaddig természetesnek kell tekinteni, amíg az adott párt ezek tagjain kívül is képes embereket megszólítani. A kísérteties 17% azt mutatja, hogy a négy legjelentősebb párt csak közvetlenül a holdudvarába tartozókat tudja elbájolni. Bárhogy nézzük is, ez a megélhetési politizálás legrútabb megnyilvánulása. A négy pártra most vasárnap azok voltak hajlandók szavazni, akik egzisztenciájukban valahogy függnek valamelyik politikai erőtől. Miniszterként, megyei és helyi tényezőként, lassan már a segédraktárosokat is beleértve. A magyar nemzetiségűek meglepő érettségről tettek tanúbizonyságot. Nagyjából ugyanolyan részarányban voksoltak, mint a többségi nemzethez tartozók. Ezzel azt bizonyítják, hogy a szlovákiai magyar nem egydimenziójú és nem csordaszellemű. Nem lehet őket „fél kiflivel berúgatni”. A magyar nemzetiségű nemcsak magyar, hanem munkavállaló és vállalkozó, fogyasztó és nyugdíjas is stb. Közülük az a 93 ezer, aki az MKP-ra szavazott, többnyire közvetlenül, egzisztenciálisan érdekelt a magyar párt eredményességében. Úgy 250 – 300 ezerrel az MKP még nem tudta elhitetni, hogy érte is képes tenni.