Kisebbségben, de sokan

Az első beszélgetések a rácsodálkozások jegyében teltek a kisebbségi lapok pozsonyi konferenciáján. Mi, hazai, erdélyi és vajdasági magyar újságírók nagy érdeklődéssel hallgattuk a németországi dán, a dániai német, a katalán, a baszk, továbbá az ír kolléga beszámolóit lapjaikról. S hihetetlennek tűnt számunkra, hogy a dél-tiroli Dolomiten napilapot jegyző kiadó az első öt legnyereségesebb cégek közé tartozik az olaszországi autonóm területen. Fokozatosan megbizonyosodhatunk arról is, hogy a kisebbségi lapokat tömöríteni igyekvő MIDAS nem valamiféle gittegylet és belátható időn belül rangos érdekvédelmi és szakmai szervezet lehet. Ennek egyik apró bizonyítéka, hogy az elnökség pozsonyi tanácskozásán döntés született a horvátországi olasz lap anyagi támogatásáról, s a lobbizás konkrét lehetőségeiről. A Rijekában-Fiuméban megjelenő újság vezetői a jelek szerint megunták az állami beavatkozásokat és végre függetlenek szeretnének lenni, amihez nem kevés induló tőke és erkölcsi támogatás kell. Másnap már a közös tervek, az együttműködés lehetőségei sejlettek fel beszélgetéseink során, amelyeket az a felismerés erősített, hogy negyvenmilliónyian élünk kisebbségiként Európában, ahol mindannyian saját azonosságtudatunkkal szeretnénk megmaradni és boldogulni. S ahol – hallottuk ki tudja, hányszor a két nap során – csak úgy mehet végbe az egységesülés, ha megmarad a földrész sokszínűsége. Ha a kíméletlen gazdasági verseny farkastörvényei nem hatolhatnak a szellemi szférába, tehát a lélekszámban legkisebb kisebbség is megőrizheti – kellő állami és európai támogatás és kisebbségvédelmi rendszer révén – tárgyi és szellemi értékeit a rájuk zúduló konzumkultúra, a silány szappanoperák, az együgyű vetélkedők rombolásától. Miközben nyilvánvalóan nem múlathatjuk az időt köldöknézéssel, mert tudásban, kreativitásban lépést kell tartanunk a világ szédületes fejlődésével. A megmaradás feltételei ugyanis egyértelműek és könyörtelenek: sem kisebbségi polgárnak, sem kisebbségi lapnak nincs jövője, ha ennek a kihívásnak nem tud eleget tenni. Ám mindezek ismeretében sincs okunk kisebbrendűségi érzésre, hiszen a közép-európai magyarok és nem magyarok számos kiváló személyiség példájával, világraszóló szellemi teljesítményekkel igazolhatják, hogy velünk szellemi és anyagi értelemben is gazdagodhat földrészünk. A tanácskozás végére az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindezek tudatosításával a kisebbségi magyar sajtó is jelentős mértékben erősítheti azokat, akik – évtizedeken át kedvezőbb politikai és társadalmi viszonyok között – publicistaként, közíróként munkálkodnak mindenfajta nemzeti türelmetlenség és gyűlölködés mielőbbi megszűntetéséért.