Kínai figura

Gyerekkoromban a kínai figura nagy dolog volt. Ismerik, amikor két kézilabda-játékos a levegőben úszva és passzolva lő gólt. Emlékszem, sokszor próbáltuk a dunaszerdahelyi iskolapályán. Néha bejött, legtöbbször azonban nem.

Kína évezredek óta kápráztatja a világot. A papírgyártástól kezdve, a nagy falon keresztül a világ vezető hatalmáig sok mindent elértek. Nem sok ország van ezen a világon, amely képes egy ekkora katasztrófából, mint a szecsuáni földrengés, stratégiai előnyt kovácsolni. Persze, kevés olyan ország van olyan kivételes helyzetben manapság, mint Kína.

A földrengés akkor törölt el szinte egy egész tartományt Kínában, amikor a tibeti események miatt a világ nyomása egyre fokozódott az országra. Az olimpia bojkottja botor kísérlet volt – Tibeten nem segíthet jobban semmi, mint az a tömeg, amely puszta jelenlétével nagyobb nyitásra ösztönzi majd a kínaiak millióit és a pártot is. Ám a katasztrófa és elsősorban az a nyitottság, hatékonyság, amellyel a hatóságok a földrengést kezelték a világ szimpátiáját, legalábbis az olimpiáig, megfordították. Kína vezetése egy csapásra egy, a népért aggódó és segíteni képes képét mutatta. Persze, kellett ehhez egy olyan ellenpélda is, mint a burmai ciklon. Ebben az esetben kínai „szerencséről” beszélni több, mint cinikus. Viszont nehéz pontosan kielemezni, vajon ez a hatóságok természetes reakciója, vagy ez a kínai újév eseményeinek hatása (amikor a téli itéletidő miatt milliók rekedtek az utakon és állomásokon). Vagy egyszerűen a gazdasági fejlődés által izmosodó középréteg kezd kapitalista (fogyasztó, hmmm) módon viselkedni, jogokat és szolgáltatást követelni monopolista kormányától (és kommunista pártjától)?

Pár nappal a katasztrófa után a kínai társadalom, ellentétben az eddigi évtizedekkel, mozgolódik. A kínai kormány – eddigi jól bevált szokásához híven – rögtön a földrengés után megtiltotta az újságíróknak a beutazást. Azok viszont, az eddigi jól bevált szokásaiktól eltérően, ignorálták a tiltást, és nagy számban siettek tudósítani a helyszínről. Utána már a kínai vezetők is – élen a miniszterelnökkel – Szecsuánba siettek, és nagy erőkkel kezdték meg a mentést. Kína, Burmával ellentétben köszönettel engedte be a nemzetközi mentőalakulatokat, köztük egy japánt is. Kínaiak milliói pedig már az első napokban félmilliárd dollár adományt gyűjtöttek össze az áldozatok megsegítésére. Mozog a kínai társadalom és változik a pártvezetés. Először reagáltak „nyugati” módon – a világ meglepetésére.

Ha ezek a tendenciák az olimpia után nemcsak megmaradnak, hanem erősödni képesek, akkor a kézilabda után újabb kínai figurát próbálgathat a világ.