Kilencszázaléknyi remény

Annyira szép az a tizennyolc százalék a HZDS neve mellett, hogy félek, nem is igaz. Azt sem tudjuk, mi az a Dicio, mennyire megbízható, milyen módszerekkel dolgozik. Akkor hiszem el az egészet, ha majd az MVK vagy a Focus rukkol elő hasonló eredményekkel, addig csak a rózsaszín tudat, hogy csupán minden öt és feledik ember támogatja őt. Micsoda paradoxon, a kommunisták Csehországban ugyanennyit kaptak, és az milyen soknak tűnt. Ezzel a fiktív kilenc százalékkal csak az a probléma, hova vándorolt. Ivan Gašparovič sértődött mozgalma most már a második közvélemény-kutató szerint is átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az más kérdés, mit fog csinálni a törvényhozásban, miután kizárta az együttműködést a HZDS-szel, a többi párt meg vele. Mindenestre érdekes volt olvasni, hogy a parlament egykori elnöke rádöbbent: Mečiar pártjában az ötvenes évek szellemisége uralkodik, belső ellenséget keresgélnek és találnak. Inkább komikus, mint bosszantó, hogy Gašparovičnak majd egy évtized kellett a megvilágosodásra. Vagy lehet, hogy František Gaulieder tényleg belső ellenség volt? Michal Kováč pedig megérdemelte az ötvenes éveket idéző gyerekrablást? Valahogy nem hallottam akkor Gašparovič hangját, de lehet, hogy én vagyok süket, mint az ólajtó. Kíváncsi vagyok arra is, mi mindenre fog még rádöbbenni ez a minden hájjal megkent csalódás.

Két kiváló témát dobott be a köztudatba Milan Ftáčnik SDA-ja: Menjenek-e katonának a férfiak? Van-e drog és drog között különbség? Az első kérdésre van egy pofonegyszerű válaszom: az menjen, aki akar. Ez pontosan azt jelenti, hogy profi hadsereg kell. Az ifjú szocdemek persze kicsit túllőttek a célon a kis teknősbékás-sisakos-koituszos matricájukkal, de figyelemfelkeltésnek megfelel. Konzervatív társadalmunk politikai reprezentációja pedig annak rendje és módja szerint felháborodott (megháborodott) ahelyett, hogy a kérdéssel foglalkozna: Megvéd-e bennünket annyi kétbalkezes amatőr?

A második felvetésre a válaszom: van. Méghozzá jókora. De konzervatív társadalmunk csak a beidegződések mentén képes fölfogni a világ dolgait. Teljes mértékben logikus, hogy másként kezelje a törvény a marihuánafogyasztót, másként azt, aki kemény drogokkal mérgezi magát és másként a dílert. Senki, egyetlen szóval sem mondta azt, hogy legalizálni kellene a kábítószert, máris mindenki lepetézett és tüzet okádott. Kivéve Ján Budajt, aki – mint mondta – liberálisként kötelezőnek tartja megbeszélni a témát, de semmilyen haladás sem jöhet szóba. Ha kötelezőnek tartja, mert liberális, akkor régen rossz. A zsigeri megoldások hazája vagyunk. Mielőtt válaszoltak volna a tisztelt politikusok a felvetésre, elolvashattak volna néhány tanulmányt a témában. Akadnak érdekes történetek Hollandiában, könynyen olvasható statisztikákkal, a számok meg ritkán csalnak. Az egész történet végén pedig a jól ismert szlovák alternatíva: az SDA is visszakozott.

Nyomdába küldi a hét végén a belügy a választási listákat, hogy 600 tonna (remélem reciklált) papírra változtassa. Azzal fogunk szeptember 20–21-én dobálózni, azon fogunk karikázni (ha fogunk). A túlerő legyen velünk.