Kihasználják az alkalmat?

Jelzésértékű, hogy egyszerre került a közbeszéd középpontjába a sajtótörvény és az információhoz való szabad hozzáférést lehetővé tevő jogszabály. Az előbbit nemcsak a hazai újságíró-társadalom, hanem a nemzetközi szervezetek is bírálták, sőt a parlamenti ellenzék az új sajtótörvény-tervezet visszavonásától teszi függővé a Lisszaboni Szerződés megszavazását. Az infótörvény módosítását egyelőre a kormánynak kell jóváhagynia, amely csak annyiban változtatja meg a jogszabályt, hogy lehetővé teszi a vakok és gyengén látók számára, hogy

Braille-írásban kaphassák meg az információkat. Első pillantásra tehát akár érthetetlennek, sőt felháborítónak tűnhet a civil szervezetek tiltakozása a törvénymódosítás miatt. Ha azonban a kabinet jóváhagyja a módosítást, azzal úgymond megnyitja a törvényt, szabad teret kínálva a parlamenti képviselőknek a különböző módosító javaslatok elfogadására, amelyek a törvény alapfilozófiáját rengethetik meg.

Ez pedig nem más, mint az az elv, hogy a polgároknak joguk van tudomást szerezniük gyakorlatilag mindenről, ami az államigazgatásban és az önkormányzatokban történik, tehát ott, ahol közpénzekkel gazdálkodnak. Egy demokratikus társadalomban az infótörvény legalább olyan fontos jogszabály, mint a sajtótörvény, s nem kis mértékben össze is függ vele, hiszen az újságírók kezében nemegy esetben ez az utolsó eszköz az állami vagy önkormányzati intézményekkel szemben egy-egy információ megszerzésére. Ha a civil szféra azt gyanítja, a kormánykoalíció „készül” valamire a parlamentben, annak nyilvánvalóan van némi alapja. Az SNS még nyáron, amikor először jött szóba az infótörvény-módosítás, jelezte, „kihasználják” az alkalmat, hogy olyan paragrafusokon is változtassanak, amelyek „a gyakorlatban nem váltak be”. Hogy a nemzeti párt olvasatában ez pontosan mit jelenthet, azt csak találgathatjuk, mindenesetre sokatmondó, hogy 2005-ben Ján Slota, még zsolnai polgármesterként elnyerte az infótörvény legádázabb ellensége címet. A HZDS is bejelentette, „konstruktív” változásokat készül véghez vinni a törvényben. Nem kevésbé konstruktív volt az a módosító indítvány is, amelyet Edita Angyalová volt smeres képviselő próbált meg a reklámtörvényen keresztül bevinni a jogszabályba. A cél az volt, hogy a hivatalok visszautasíthassák a „szemmel láthatóan nem közérthető” kérelmeket. Hogy mi számítana ilyennek, azt persze a módosítás nem határozta meg, ez alighanem a hivatalnokok szubjektív megítélésétől függött volna. Végül Angyalová, látva, milyen felháborodást váltott ki, visszavonta indítványát. Nem kizárt azonban, hogy a gondolat nem szűnik meg, csak átalakul elve szerint nemsokára újra találkozhatunk az ötlettel. Ezt a baljós megérzést erősíti Štefan Harabin metamorfózisa is a sajtótörvény kapcsán: míg nyáron még azt mondta, ha a tervezetétől túlságosan eltérő módosító javaslatok hangzanának el a parlamentben, egyszerűen visszavonja az indítványt, s nem lesz semmiféle változás. Mára ugyanezt diktatórikus eljárásnak tartja, s meggyőződése, hogy egyetlen minisztérium sem korlátozhatja a képviselők szabad mandátumgyakorlási jogát. Amint arra a közélet tisztaságáért küzdő legismertebb civil szervezet, a Transparency International is rámutatott, az információkhoz való szabad hozzáférés a korrupcióellenes küzdelem leghatékonyabb fegyvere, tehát az ezt lehetővé tevő jogszabálynak nemcsak az elvi és az etikai, hanem a gyakorlati értéke is jelentős. Ezért érthető és törvényszerű a mindenkori kormányok berzenkedése a törvény kapcsán, hiszen a nyilvánosság és az átláthatóság szűkíti a játékterüket.

A demokrácia szempontjából éppen ebben rejlik a legnagyobb haszna.