Kié volt a kormány?

Elégtételre kiéhezettek a közép-európai posztkommunista társadalmak, a korrupció, az intézményesített szélhámoskodás, a politikai és üzleti életben tomboló erkölcsi fertő miatt. A közismert potenciális és valós bűnelkövetők példás megbüntetése azonban tulajdonképpen a rendszerváltás óta várat magára. Itt van például a Lexa-ügy nálunk. Ivan Lexát, Mečiar titkosszolgálatának főnökét még távollétében sem képesek az illetékes bírói tanácsok megítélni. Nem elítélni, hanem megítélni azt, hogy a rendőrség által feltárt ügyekben – merthogy több ügyben is sáros – szabad legyen tárgyalni. Azon alapos gyanú okán például, hogy kitervelője és levezénylője lehetett annak idején Michal Kováč köztársasági elnök fia elraboltatásának. Kézenfekvőnek tűnik, hogy mindez egyetlen ember, Vladimír Mečiar miatt lehet csak így. (Akinek mellesleg megint hosszú ideig képtelen volt a rendőrség eljuttatni egy idézést, hogy beszámoltassa őt zavarosnak tűnő pénzügyeiről.) Hagyjuk azonban most az „öreget”, hiszen viselt dolgai közismertek. Ráadásul egyértelmű, hogy a felelősség nem csupán az övé. Daniel Lipšic, a KDH alelnöke, egyáltalán nem mellesleg, Ján Čarnoguský igazságügy-miniszter volt minisztériumi hivatalnoka például ártatlan-naivan arról értekezett a minap a sajtóban, hogy csalódott a szlovákiai bíróságokban, bírákban... Annak apropóján nyilatkozott így, hogy a másodfokú bíróság pár napja hagyta helyben azt az egy évvel ezelőtti elsőfokú határozatot, amely Mečiar célzatos – Lexa és emberei esetleges felelősségre vonását ellehetetlenítő – amnesztiáira hivatkozva, leállította a volt államfő fiának elrablása ügyében folytatott eljárást. Lám, az az ember csalódott és elégedetlen, akit Čarnorgurskýval egyetemben a legnagyobb felelősség terhel a szakmailag és erkölcsileg igen is megkérdőjelezhető bírák tömeges kinevezése miatt...

Dehát így megy ez az egész vonalon. Négy éven keresztül ott ült a kormányban számtalan döntéshelyzetben lévő politikus, s azon kívül, hogy a nyílt színen egymás truccára hegyezték a zabot, tulajdonképpen annak a Mečiarnak adták fel a magas labdákat, aki ellen kénytelen-kelletlen összeálltak annak idején. Az elégtételre kiéhezett szlovákiai választók tömege meg az ősszel esedékes parlamenti választások előtt tehetetlenségre kárhoztatva azon töprenghet, hogy a nagypolitika kulisszái mögötti piszkos alkuk miatt tart-e az ország ott, ahol van, netán önző, alkalmatlan kontárokra bízta négy évvel ezelőtt a sorsát.