Ki számot vet, vihart arat

Lehet, hogy elbíztam magam, de csak azért, mert mostanában félelmetes pontossággal bejöttek a tippjeim. Jó, nem mindig volt szó nagy dolgokról, és a legtöbb fejleményt előre lehetett látni. Szóval, mi mindent hozott az elmúlt 7 nap? A múlt hétvégén biztosan sokan tövig rágták a körmüket, megdől-e Pozsonyban a világrekord, és hány embert sikerül bepréselni egy buszba. Lehúztam pár évet a malomvölgyi kollégiumban, így nem ért meglepetés, amikor megtudtam, 359-en férnek be a világ legzsúfoltabb tömegközlekedési eszközébe. Velünk ezt a kis mókát annak idején nap mint nap eljátszotta a tömegközlekedési vállalat, csak akkor nem rekordkísérletnek hívták az alkalmat, hanem reggeli csúcsnak. (Egy ideig a nemi életem is abban merült ki, hogy reggelente begyömöszöltem magam a sűrűre tömött 39-es buszba.) A pozsonyi tömeg közlekedtetése megérne még egynéhány sirámot, de most csak egyik kollégám esetét mesélem el, aki ezen a héten megpróbált eljutni a főváros A pontjából B-be – vesztére trolival. Előbb kiesett az áram, ott rostokoltak valahol az út közepén egy örökkévalóságnak tűnő félórán át, majd mikor végre tovább mentek, kiakadt a troli áramszedője és az egyik utas. A férfi csak ennyit mondott: „Dzurindának mennie kell!” Hétfőn megint csak némán bólogattam, amikor egy közvélemény-kutatásból kiderült, amit már addig is tudtam, hogy a lakosság kétharmada leváltaná Mikuláš Dzurindát. A miniszterelnök népszerűtlenségi indexe elérte a 66 százalékot. A többiek biztosan nem olvasnak újságot, és nem néznek tévét. Vagy a kormányfő tanácsadói. A keddi Új Szóban címoldalra kívánkozott a hír: a Magyar Koalíció Pártja nem indít köztársaságielnök-jelöltet. Bevallom, most sem dobtam egy hátast meglepetésemben. Természetesen nincs jogom kételkedni abban, hogy az MKP ha akarna, bármikor előhúzhatna a mellényzsebéből egy államfőjelöltet, aki legalább olyan jól megállná helyét a Grassalkovich-palotában, mint Rudolf Schuster, azonban a szlovák társadalom erre még nem érett meg, fogalmazott Bugár Béla. Nem izgulok különösebben: ha nem is lesz magyar elnökünk, a jelöltek (és jelöltjelöltek) közül legalább hárman beszélik a nyelvünket. Ez persze nem jelenti azt, hogy szót is értünk majd valamelyikükkel. Lám, Arnold Schwarzenegger is milyen jól megtanult angolul. Az erős (akcentusú) osztráknak kellett persze hozzá pár évtized meg néhány filmszerep, de a héten végre elérkezett az ĺtéletnap, Az utolsó akcióhős (aki kritikusai szerint politikai Ovizsaru, de legalábbis zöldfülű Junior) bebizonyította, ideje Végképp eltörölni Gray Davist, és mire a tengeren túl is Hull a pelyhes, ő ülhet az eddigi kaliforniai kormányzó helyén. Nem volt váratlan a választók döntése, hiszen nem tettek mást, csak átrendezték egy hasonló kvalitású színész keresztnevének betűit, hiszen Arnold előtt Ronald régen bebizonyította, az embereknek cirkusz kell. Főleg ott, ahol a kenyérrel keveseknek van gondja. Schwarzenegger első döntése rossz nyelvek szerint az egészségügy reformjával kapcsolatos: állítólag minden kaliforniai nőnél ingyen és saját kezűleg hajlandó elvégezni a mellrákszűrést. Ahogy az várható is volt, a szlovákiai agrártermelők ezen a héten sem jutottak 50-ről az 55-re. Egyelőre hiába helyezte kilátásba az MKP, parlamenti képviselői nem szavazzák meg a jövő évi költségvetést, ha Szlovákia nem pótolja 55 százalékra a gazdáknak járó brüsszeli pénzeket. A tervezett 50 százalékos közvetlen agrártámogatás a termelők szerint a költségvetés kiadási oldalát már csak 650 millió koronával terhelné, nekik viszont a túlélésre adna esélyt. Meglátjuk, hétfőn még érdekegyeztetnek egyet, bölcs kormányunk meg úgy is úgy dönt, ahogy akar. No jó, nekem sem jöhet be minden tippem, tegnap azért ért egy nagy meglepetés. A Nobel-békedíjat ugyanis nem a hatalmas erkölcsi autoritással bíró pápa, de még csak nem is a remek színműveket író Václav Havel kapta, hanem egy iráni bírónő. Egyetértek a lengyelek szebb napokat látott szakszervezeti vezérével; Lech Walesa ugyanis tegnap kijelentette: neki ugyan semmi baja sincs Sirin Ebadival (jegyezzék meg jól a nevét, tehát még egyszer: Sirin Ebadi), de ő aligha ismer élő embert ezen a földkerekségen, aki jobban megérdemelné a legrangosabb békedíjat, mint II. János Pál pápa. Hozzáteszem, ismerőseim körében Sirin Ebadi nevét sem ismerték többen, mint Kertész Imréét annak idején.