Ki lesz a Váhostav koalíciós partnere?

A Váhostav kis- és közepes vállalkozókkal szembeni eljárása, az elvégzett munka kifizetésének elutasítása új fejezetet nyitott a szlovák (gazdaság)politikában.

A Váhostav kis- és közepes vállalkozókkal szembeni eljárása, az elvégzett munka kifizetésének elutasítása új fejezetet nyitott a szlovák (gazdaság)politikában. Ismételten beigazolódott, hogy a kormány csak akkor kezd foglakozni kritikus, az embereket közvetlenül érintő ügyekkel, ha kirobban a botrány, és veszélybe kerül a politikai támogatottsága. Jogos a kérdés, hol volt az elmúlt három évben Ján Počiatek közlekedési miniszter, miért nem ellenőrizte a Váhostav kormány által finanszírozott beruházásait. Ha a miniszter ellátta volna törvényből adódó kötelességeit, akkor időben kezelhette volna a kialakult válságot. Tény viszont az is, hogy a „legolcsóbb a legjobb autópálya” közlekedéspolitika, amit a Radičová-kormány alatt fogalmaztak meg, szintén csődöt mondott. Ennek értelmében ugyanis csak olyan vállalat nyerhetett a közbeszerzésen, amely eleve a kivitelezés tényleges árát figyelmen kívül hagyva tette meg árajánlatát.

Mivel a múltban is történtek már hasonló ügyek, mi több, jelenleg sem a Váhostav az egyetlen mamutcég, amely beszállítóit, alvállalkozóit cserbenhagyta, a probléma megoldására rendszerszintű megoldás kell. A kisvállalkozók számára részben megoldást jelentene, ha az áfát az általuk kiállított számla megtérítése után kellene csak befizetniük. A minisztériumnál ugyan felmerült már hasonló javaslat, ám az építkezési kis- és közepes vállalkozókra ez sajnos nem vonatkozna. A kört tehát mindenképpen szélesíteni kell. Az MKP már másfél éve javasolta: a Kereskedelmi Törvénykönyv, illetve a vonatkozó adótörvények módosításával a fővállalkozót kötelezni kellene, hogy az általa számlázott és átvett összeggel arányosan utalja tovább az alvállalkozók pénzét. Továbbá a közbeszerzésekben győztes óriáscég a beérkezett összeget más célra ne használhassa fel, amíg alvállalkozói felé nem rendezi tartozásait.

Ma a politikai felelősség elsősorban a Smer-kormányt, azon belül is Ján Počiatek minisztert terheli. Sokat elárul a kormányzó párt belső viszonyairól, hogy Robert Fico nagyobb megrázkódtatások nélkül képes meneszteni az egészségügyi miniszter asszonyt, vagy éppen a házelnököt, Pavol Paškát, Ján Počiatek azonban érinthetetlen, tőle nem tud megválni, pedig indokolt lenne. Botrány ide vagy oda, közismert tény, hogy két parlamenti ellenzéki párt a Smerrel való közös kormányzásra készül a 2016-os választás után. A kérdés csak az, vajon milyen áron?

A Váhostav-ügy köztünk élő kis- és középvállalatok alkalmazottai és azok családja megélhetéséről szól elsősorban. Ezért olyan kormányra van szükség, amely megvédi a tisztességes embereket az oligarcháktól. Az MKP ebben kíván partner lenni.

Berényi József, az MKP elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?