Két John mundérja

John Kennedy évtizedekkel ezelőtt lett az USA elnöke, a szintén John-ra keresztelt Kerry pedig most pályázik az Egyesült Államok élére. Nagyot változott a világ 1961 és 2004 között. Van azonban a két, egyaránt nagyon gazdag családból származó politikusnak egy közös vonása: noha társadalmi pozíciójukból következően mindkettejüknek lett volna lehetősége kibújni a katonai mundérból, egyikük se tette. Kennedy a második világháborúban a japánok ellen harcolva tüntette ki magát, Kerry pedig a vietnami háborúban volt frontkatona.

A katonai szolgálatról homlokegyenest ellenkező véleménye lehet a hagyományos patriótának és a tűzrőlpattant pacifistának. Ne firtassuk, hogy kettejük, elsősorban pedig Kerry esetében (aki a fél Amerikát megmozgató háborúellenes tüntetések idején szolgált), a hazafiak és a békeharcosok mennyire eltérően értékelték a katonai helytállást. Mindössze azt a csupaszt tényt tegyük nagyító alá, hogy noha mindketten kibújhattak volna (ahogy nálunk a katonáskodást 1989 előtt az ideológusok ájtatosan nevezték) a hazafias kötelesség alól, mindketten vállalták az életveszélyt.

Minden háborúnak vannak muszájherkulesei (Ady) és vannak katonái, akiknek érdemes harcolniuk, mert van mit megvédeniük. Ha egy háború alatt az utóbbiak válnak békeharcossá, magatartásuk kevésbé hiteles, mint amikor nincstelenek csapnak fel pacifistának. Megalapozottan feltételezhető, hogy John Kerry nem kis mértékben annak köszönheti népszerűségét, hogy amikor az Államok fiataljainak tízezrei a dzsungelban vérüket hullatták, erkölcstelennek tartotta volna, ha ő, a milliomos gyermeke másokat buzdít helytállásra.

Nem olyan történet ez, amelyről elmondható, hogy számunkra egyáltalán nincs tanulsága. Ha több nem is, legalább annyi, hogy Amerikában a gazdasági elit gyermekeinek zöme nemcsak aranyifjúként képes teljesítményt nyújtani, hanem ha úgy adódik, a lövészárokban is. Mind az első, mind a második világháború utáni viszonyok alakulása azt bizonyítja, hogy egy társadalom számára életveszélyes, ha az elit a nincsteleneket buzdítja hőstettre, lemondásra, miközben akiknek lenne mit megvédeniük, csatazaj közepette is élik világukat. 1918 őszén az amerikai fiúk hazatértek a frontról, és ott folytatták, ahol az USA hadba lépése előtt abbahagyták. A milliomos fia ismét aranyifjú lett, a farmer fia farmer, a melósé melós. Ne húzzunk erőltetett párhuzamot, öt és fél sorban hadd ne mutassak rá, 1917-ben a háborúból hazatért kelet-európai muszájherkules miért volt kapható arra, amire kapható volt. Az sem minden tanulság nélkül való, hogy az előző rendszer alatt melyik társadalmi rétegből került ki a katonakötelezettség alól kibúvó „kékkönyvesek” zöme. Jelentős részük az ŠtB-ben landolt.

A szlovákiai elitnek a közteherviselésben lenne mit tanulnia az amerikaiaktól.