Kert a francnak

A két szép öregember Misérdnél szállt fel a helyiérdekűre. Itt-ott akadt még hely a göcsén, ők éppen velem szemben ültek le. A tó melletti kiskertekből tartottak a fővárosba, mindkettejüknél nagy fonott kosár volt, benne őszibarack, alma, paradicsom, ez-az.

– Na, hogy vagyunk, dokikám, megpermetezte már a szőlőt? – kérdezte az egyik.

– Megpermeteztem, de nem volt jó a permet, a kert alján két sor továbbra is penészedik – felelte a másik.

– Én még nem permeteztem, a múlt héten nálam voltak az unokák. A fiamék hétvégére felmentek a Tátrába, aztán nálam hagyták őket. Nem akartam ott a méreggel vacakolni, tudja, milyenek ezek a kölkök.

– Igen, a szünetben az enyémek is elég sokat vannak nálunk. Ha az asszony is kint van, akkor ő elvan velük, de ha magam vagyok, mindig oda kell figyelni rájuk. A nagyobbik már tizenkét éves, mindig csak menne. Büdös kölkei! – zsörtölődött szeretettel a hangjában a másik.

Bár újságom fedezékéből nem bújtam ki, MP3-lejátszómat azért lejjebb halkítottam, így hallgattam (ki) a két derűs öregurat. Vidámak, kiegyensúlyozottak voltak, határtalan odaadással beszéltek a szórakozást, kikapcsolódást jelentő zsebkendőnyi földdarabról, a kertről. Bár a harmadik ikszre még jócskán az innenső oldalról kacsingatok, arra gondoltam, ha már muszáj, én is így szeretnék megöregedni. Unokák, kert, ilyesmi... Egészen addig, míg az egyik meg nem kérdezte a másiktól, hogy sikerült a szilva az idén. Ezt nem kellett volna...

– Ne is mondja – kezdte rá a pirospozsgás öregúr, remegő szájszéllel –, a szomszédom, az a marha, tönkretette mind a négy szilvafámat. Beleegyeztem, hogy a kis fabódé helyére felhúzzon egy téglaházat. De az állványok nem fértek el a kerítés tövében, azért levágta a szilvafák felé eső ágait. Mind tönkrement! Mind! – tette hozzá nyomatékosan. – A másik szomszédom is egy rémes ember. Mindig hangosan bőgeti a rádióját. Hiába szóltam már neki én is, a másik szomszéd is, oda se neki. És ez már így megy öt éve, amióta az előző tulaj meghalt, ez a nyikhaj meg megvette a kertet.

– Az én szomszédom is megéri a pénzét, hiába egyetemi tanár – kontrázott a másik. – Mindig eldobálja a csikkeket a parton, a horgászhelyemnél. Kíváncsi vagyok, hogy az irodájában is ezt csinálja-e. A bal oldali szomszédom meg mindig leszedi a ribizlimet. Figyelmeztettem őt, meg tavaly le is permeteztem, hogy ne tudja leszedni. Akkor azt kiabálta, hogy meg akarom ölni. Azóta nem beszélünk. Még jó, hogy a harmadik oldalról a tó határolja a kertet, mert ha azon az oldalon is egy ilyen barom lenne a szomszéd, eladnám. Bizisten eladnám.

ĺgy folytatták egészen Pozsonyig. „A békés öregség, az jöhet, de kell a francnak a kert. Csak a baj van vele” – gondoltam magamban.