Kék elmúlás

Azóta eltelt lassan tizenöt év, a párt teljesen erodálódott, s manapság szinte senkinek sem jutna eszébe az SDKÚ-ban látni a szlovák jobboldal jövőjét. De miért? És ki az igazi felelős ezért a folyamatért? Mit rontottak el?

A Dzurinda–Mikloš tandem vezette SDKÚ-nak sosem volt esélye arra, hogy a legnépszerűbb párttá váljon, bár az alapító atyák eredetileg egy német típusú néppártot akartak létrehozni. Ebben elvileg remekül megfért volna a keresztény és a polgári vonal is, erre utal a párt nevében a keresztény jelző. Ám a keresztény vonalat a KDH, a liberálist pedig mindig valaki más foglalta le, nem volt esélyük szélesíteni. Dzurinda és Mikloš minden hibája ellenére mégis évekig össze tudta fogni a pártot, a többség számára valódi vezetők voltak. De a két és fél kormányzati ciklus alatt teljesen elhasználódtak, s közben megjelent a színen Iveta Radičová, aki, bár óriási esélyt jelentett a szavazók számára, ám személye az SDKÚ-ban csak tovább bomlasztotta a már akkor szakadozó egységet. A párt lassan belső frakciókra szakadt, egyre kevésbé volt világos, hogy ki kivel van, és kinek mi a pontos célja a hatalom megszerzésén túl. Amikor 2012-ben a párt az előrehozott választásokon alig hat százalékot szerzett, sejteni lehetett, hogy itt a vég kezdete. Az emberek a Gorilla-ügyet leginkább az SDKÚ-hoz kötötték, és ezen képtelen volt változtatni a párt. Talán ha Pavol Frešo helyett Lucia Žitňanskát választják meg akkor pártelnöknek… Az energikus volt igazságügyi miniszter sokkal erőteljesebb, tisztább üzenet lett volna a szavazóknak, mint Frešo. A párt alelnökei ma annyira láthatatlanok, hogy az ötből kettőt talán senki sem tud felsorolni, és csak most jutnak az eszünkbe, amikor sorban mondanak le. A pártelnök Frešo közben nem is érti, mi történik a párton belül, erre utalnak múlt heti kijelentései, melyek szerint felesleges az előrehozott kongresszus, ráér majd ősszel, nem is süllyed a hajó. Ám ha az SDKÚ azt szeretné, hogy osszanak még neki lapot az őszi önkormányzati választásokon, nagyon össze kellene kapnia magát. Rettenetesen csalóka az EP-választáson elért eredménye, amely inkább a jelöltek személyes sikerének és az alacsony részvételnek köszönhető, mint magának a pártnak. Az SDKÚ-nak valószínűleg annyi, a kérdés talán már csak az, hogy milyen hosszú lesz az agónia, és mennyire teregetik ki a párt hosszú évek során felhalmozódott szennyesét. Dzurinda és Mikloš valóban jól tette, hogy időben vette a kalapját, nekik legalább nem kell ott lenniük a mindenki számára rettentően kellemetlen végjátéknál. Valószínű, hogy a végén az SDKÚ is a HZDS sorsára jut: jóval tovább lesznek európai parlamenti képviselői, mint ameddig a párt jelen lesz a szlovák parlamentben. Furcsa szlovákiai szokás ez.