Kegyes hazugság

Gyakorló orvosismerőseim szinte kivétel nélkül a kegyes hazugság hívei. Egyrészt azért, mert megkönnyíti a kapcsolattartást a beteg és az orvos között, másrészt azért, mert már az optimizmus is gyógyít, tekintet nélkül arra, indokolt-e vagy sem. Lehet ilyen hatásuk azoknak az udvarias szólamoknak is, amelyeket a régi tagok vezetői – például Bush, Chirac vagy Schröder – mondtak Prágában a NATO ötvenhárom éves történetében példátlan mértékű bővítés előnyeiről, a hét meghívott erényeiről. De a hetes listát nézve nem nehéz megjósolni: az ő udvariasságuk és a mi eufóriánk is hamar el fog múlni. A legszerencsésebben talán a szlovák kormányelit szempontjából jöttek össze a dolgok. Most a csatlakozásról szóló tárgyalásokra hívtak meg bennünket, s ha ezek, valamint a jóváhagyási folyamatok simán mennek, akkor Robertson főtitkár szerint 2004 májusában lehetünk leghamarább a NATO tagjai. Egy hete az EU-külügyminiszterek 2004. május elsejét jelölték meg az uniós csatlakozás dátumaként. Véletlen, de nagyon szerencsés egybeesés, az lesz Dzurinda májusa. Akkora külpolitikai sikereket kaszálhat majd be, mint amilyeneket még soha senki, ráadásul épp akkor, amikor második kormánya épp félidős lesz, s normális körülmények között a kormányok népszerűségi indexe mindenütt félidőtájt szokott a mélypontra zuhanni. Előrevetítve: a jövő évi megszorító, nyögveviselhető költségvetés utánra kapott egy magas labdát. De ne jósoljunk. Azt azért le kell szögezni, hogy uniós csatlakozásunk, befizetési kötelezettségeink és az EU állítólagos diszkriminatív feltételei ellenére, már az első pillanattól kezdve pluszpénzt hoz a konyhára. A NATO-csatlakozás az első években pluszpénzt visz a kasszából, de még így is megéri, mert hosszú távon sokkal olcsóbb lesz a honvédelem. A magát karrierdiplomatának tartó külügyi tárcavezetőnek is tudatosítania illik: az ország kötelezettséget vállalt, a totojázásnak vége, s ha a világ legerősebb szövetségéhez tartozunk, akkor a világ legégetőbb kérdéseiben is tudni és merni kell markáns irányvonalat megfogalmazni. Nem úgy, mint például Irak kérdésében. Tehát ha a jövőben szövetségünk legerősebb hatalma, az USA valamit felvet, arra reagálni kell. Lehet igent, lehet nemet mondani, de valamit mondani kell. Sumákolás kizárva, nem lehet mindenki előtt jófiúnak maradni. A gyorsan változó világ, a terrorizmus jelentette fenyegetés Prágában megváltoztatta a NATO filozófiáját, és erre a szlovák kormány s főleg a közvélemény nem készülhetett fel. A sokat emlegetett 5. cikkelyről van szó: ha egy tagországot külső támadás ér, a többi a segítségére siet. Az alapvető prágai szemléletváltás, hogy a terrorizmus elleni harc jellegéből adódóan ezt már nem lehet megvárni, a gyorsreagálású erőt is azért hozzák létre, hogy a szövetség képes legyen a minden eddiginél hatékonyabb megelőző csapásra. Amiben esetleg egy ország elleni háború is benne foglaltatik. Persze az ilyesmit nem a szlovák haderőre bíznák, de nem árt tudatosítani: ha a jövőben úgy adódik, hogy menni kell, akkor nincs, nem illik, hogy legyen apelláta. Amire egyáltalán nem vagyunk felkészülve, az az újfajta gondolkodás. Tetszik vagy sem, a számunkra eddig érdektelen, távoli események a NATO-n keresztül be fognak gyűrűzni mindennapjainkba, hazai gondjainkba, s valamikor talán még a gondolkodásunkba is.