Kártya és kártyavár

Az ember újra meg újra elképed azon, hogy mennyire rombolnak még ma is az elmúlt évtizedek beidegződései. Elegendő például, ha valaki kiejti azt a szót, hogy szudétanémet, vagy a nyugati szomszédunk polgára német nevén említ egy csehországi települést. Nálunk azonnal akadnak, akik felhorkannak és magukból kikelve harsogják, hogy München, Heinlein, Hitler, Heindrich, revánsisták. Majd megszeppenve tekintenek körül: – Ki véd meg bennünket a szudétanémetek revánsvágyától? Dúl a választási kampány Csehországban, ezért azonnal tódulnak a politikusok és egymást túlharsogva válaszolják: – Ha ránk szavaztok, a hajatok szála sem görbül, mert mi aztán rendíthetetlenül harcolunk nemzeti érdekeinkért! Jó lenne, ha a józan eszünkre is hallgatnánk. Mert nincs abban semmi kivetnivaló, ha a német ember nem Karlovy Varyt, hanem Karlsbadot mond, s neki a Žatec Sazz, a Jindřichův Hradec Neuhaus. S még az sem felháborító, hanem természetes, ha főleg az idős szudétanémetek ezekre a térségekre azt mondják, hogy Heimat. Ugyanis nekik ez a táj a szülőföldjük, amelyről gazdag tárgyi és szellemi értékek tanúskodnak mindmáig. És azt is meg kellene végre értenünk, hogy felháborítja a szudétanémeteket, ha akadnak olyan cseh közéleti személyiségek, akik nem akarják tudomásul venni, hogy hazánkban számos olyan térség van, amelyek csehek és németek évszázados együttélésének ezernyi emlékét őrzi. Kulturális és történelmi szempontból méltányolható a Recht auf Heimat!, vagyis a szudétanémeteknek az a követelése, hogy nekik is legyen joguk a szülőföldhöz. Vagyoni kártérítésre, a történelmi realitások megváltoztatására azonban nincs lehetőség, hiába harsogja az ellenkezőjét néhány német politikus, aki ugyancsak gyarapítani szeretné a szavazótáborát, hiszen a nyár végén ott is választások lesznek. Nyilván ezért eresztették ki mindkét országban a palackból Beneš rossz szellemét, amely itt kísért. A dekrétumok ügyében gerjesztett nacionalizmus több helyen szinte kártyavárként dönti össze azokat a szellemi erődöket, amelyeket a németek és a csehek a tényleges megbékélés reményében eddig felépítettek. Ha lezajlanak a választások, a győztesek és a vesztesek is nyilván halkabbak lesznek. Eldobják a nacionalista kártyát. És még morális értelemben sem vonják őket felelősségre amiatt, hogy újra felkavarták letűnt idők hordalékát: a kölcsönös bizalmatlanságot, és a gyűlölködést.

A szerző cseh irodalomtörténész