Kampánydzsungel

Elárasztották az országot az óriásplakátok és a kampányrendezvények. Már nincs olyan útkereszteződés – talán már mezei út sem –, ahonnan ne vigyorogna ránk valamelyik politikus.

Próbáljunk meg eligazodni ebben a kampánydzsungelben. Megyünk tovább, Szlovákia! – mosolyog ránk ravaszkásan Ivan Gašparovič, aki azonban nem közli a lényeget: vajon milyen úton? A politikai Balkán irányába, amelyen eddig a volt házelnök gátlástalanul követte akkori pártvezérét? Netán az újdonsült pártelnök a damaszkuszi úton szeretne átsündörögni a napfényesebb nyugati oldalra? Mečiar továbbra is rendíthetetlenül hirdeti, hogy együtt győzni fogunk, csakhogy erre a fölöttébb kétes diadalra egyre kevesebben vágynak. Robert Fico arcátlanul letegez bennünket, rendet, jogállamot ígérget, miközben legalábbis az erkölcsi törvényeket megszegve és a jogi kiskapukat megtalálva már hónapokkal a hivatalos kampány kezdete előtt népszerűsítette önmagát, most meg egyenesen arra szólít fel, hogy válasszam őt kormányfővé. Ugyanilyen felháborító Pavol Hamžík és Peter Baráth lózungja, amely azt harsogja, hogy ők értünk egyesítették az erejüket. Holott a napnál is világosabb, hogy az egyszeri használatra összetákolt SOP elnöke és a jobb sorsra érdemes, ám legfeljebb néhány tizednyi támogatottsággal rendelkező szlovákiai szociáldemokraták vezetője az ugyancsak agonizáló SDĽ köpönyegébe bújva szeretne besurranni a parlamentbe. A demokratikus baloldal részéről Ľubomír Fogaš törvényességet követel, és a bürokrácia kiirtását, pedig ilyen közállapotok elérése ebben a választási ciklusban a törvény-előkészítést felügyelő kormányalelnökként az ő kutya kötelessége is volt. Ha eddig nem tette meg, most vajon milyen alapon ígérget? A kék szín a jó! – harsogja az SDKÚ blőd óriásplakátja. – Vajon a zöld vagy a sárga nem jó? – kérdezte a minap a Domino fórum glosszaírója, aki szerint ez a talányos szöveg azt sugallhatja, hogy ez a kormánypárt már belekékült azokba a bírálatokba, amelyek a súlyos megélhetési gondokkal szembesülő polgároktól záporoznak feléje. Az sem elképzelhetetlen – ironizál tovább a szlovák publicista –, hogy az ismeretlen ötletemberben felrémlett: ugyanilyen színnel népszerűsítik a Viagrát, ezért esetleg az SDKÚ szellemi potenciáljának a növekedését, netán a támogatottságának megemelkedését várta ettől a fércművétől. Megkezdte a politikai hirdetések sugárzását a közszolgálati tévé is. – Ha csak tíz százalék valóra válna abból, amit ígérnek, akkor itt Kánaán lenne – sóhajtott fel a minap egyik ismerősöm. Csalódottan legyintett, de én biztattam őt: ezekben a napokban sokkal könnyebb személyesen is találkozni a politikusokkal, ezért menjen el gyűléseikre, és bátran kérdezze őket. Például arról, hogy az adott településen és régióban miképpen akar és tudna új munkahelyeket teremteni. S akkor fény derül arra, hogy van-e konkrét elképzelése az illetőnek, vagy csak közhelyeket tud szajkózni. S ennek alapján döntse el, melyik pártot és kit tisztel meg a voksával.