Kallódó munkaerő

A közelmúltban figyelmet keltett a hír, hogy egy számítástechnikai világcég szinte egyik napról a másikra becsukta magyarországi vállalatának kapuit. Ezrek sorsa lett hirtelen bizonytalan.

A közelmúltban figyelmet keltett a hír, hogy egy számítástechnikai világcég szinte egyik napról a másikra becsukta magyarországi vállalatának kapuit. Ezrek sorsa lett hirtelen bizonytalan. De mivel a volt cég csakis képzett munkaerőt alkalmazott, hasonló profilú cégektől máris érkeztek a jobbnál jobb foglalkoztatási ajánlatok. Ez az eset egyértelműen bizonyítja, hogy felkészült szakmunkásnak állása elveszítése esetén sokkal kisebbek az elhelyezkedési gondjai, mint képzetlen társának.

A Vállalkozók Szlovákiai Társulása (PAS) nemrég közzétette a hazai munkaerőpiacról készült elemzésének adatait. Nem éppen szívderítőek. Egyértelműen kitűnik, hogy rossz képzési rendszer következményeként hiánycikk nálunk a jól képzett munkaerő. Több mint száz vállalatot vontak be a felmérésbe, és arra a következtetésre jutottak, hogy noha a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak viszonylatában a munkanélküliség Szlovákiában a legnagyobb, a munkáltatóknak gyakran okoz fejtörést a képzett munkaerő iránti igény kielégítése. A vezetői rátermettség silány színvonalú, a jelentkezők alig vagy egyáltalán nem tudnak idegen nyelveket, az iskolákból kikerülők pedig nem tudják, mi vár rájuk a gyakorlati életben. Sok munkáltató keserű tapasztalata, hogy az alkalmazottak nehézkesen tesznek eleget a munkahelyi elvárásoknak, sok helyütt visszaélnek a törvényes védelem lehetőségeivel, és általában könnyelműen viszonyulnak a munkához. Ez is közrejátszik abban, hogy Lengyelország mellett nálunk van a legtöbb 25 éven aluli munkanélküli. Az e korcsoportba tartozók 37 százaléka állástalan. Ijesztő szám, különösen ha arra gondolunk, hogy állás nélkül a fiatalokat még felkészületlenebbül éri uniós csatlakozásunk. Az EU-csatlakozás után ők legfeljebb gyengébben fizetett munkát vállalhatnak.

A társulás receptet is kínál az áldatlan helyzet javítására. A figyelmet az oktatási rendszer megreformálásán kívül a munkaerőpiac rugalmasabbá tételére irányítja. A jövő titka, hogy a kormány hogyan reagál a kezdeményezésre. Egy bizonyos: a megoldás elodázása esetén az idő ellenünk dolgozik. Ha a munkaerő felkészültségének javításáért, alkalmazkodóképességének rugalmasabbá tételéért aktívabb foglalkoztatáspolitikával nem tesz az állam semmit, mire az EU-ba kerülünk, a szakiskolát, főiskolát, egyetemet végzett fiataljaink munka nélkül azt a keveset is elfelejtik, amit tudtak, és nem lesz mit fejleszteniük. Persze, központi rendelettel senkit nem lehet megtanítani idegen nyelvre, számítógép-kezelésre stb. Az államnak azonban a munkaerőképzés feltételeinek javítása mindenképpen kötelessége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?